Megkétszereződött a lakást hitelből vásárlók száma az elmúlt évekhez képest, ám időközben arra mutatnak a jelek, hogy a kamatok illetve THM-ek emelkedni fognak. Hogyan tudjuk kézbe...
Egy igazán stramm, jól megtervezett szekrénysor nagy mennyiségű holmi elnyelésére képes. Vehetünk előre gyártottat, vagy méretre is szabathatjuk. Ehhez a döntéshez ismernünk kell s...
Minden otthonba, legyen az egy kisebb-nagyobb ház vagy lakás, jól jöhet egy hősugárzó. Az enyhébb téli napokon és az extrém hidegeken is nagy hasznát vehetjük, ám ennél sokkal több...
A PV-Invest még az idén üzembe állítja első magyarországi naperőmű-rendszerét a Csongrád megyei Zsombón.
A Vestfrost dán vállalat 4,4 milliárd forint beruházással bővíti a Csongrád településen lévő hűtőgépgyártó- és raktározási kapacitását.
Időközi polgármester-választást tartanak vasárnap a Csongrád megyei Nagytőkén.
Az egykori polgármesteri villát és a hozzákapcsolódó épületeket 150 millió forintból alakították át és bővítették.
Befejeződött a csapadékvíz-elvezető rendszer rekonstrukciója a hódmezővásárhelyi Csúcs, Béketelep, Tabán és Kincses-telep városrészben.
Október végén San-szi tartomány delegációja látogatott Csongrád megyébe, a kereskedelmi és turizmus képviseletet Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke fogadta.
Ősszel gyönyörű színekben pompázik a természet. Ám, ahogy megérkezik a hideg és szeles idő, úgy nő a ház körül elvégzendő teendőink sora. Állandó feladat rendben tartani a kertet é...
Érdemes a saját kényelmünkre költeni, és kellemes otthoni környezetet kialakítani. Ezt egy kis ötletességgel is megvalósíthatjuk, ámde nem árt egy csipetnyi luxus sem, mert sokat h...
Sok komoly változás ment végbe a hazai irodapiacon, és ahhoz, hogy időben és lehetőleg olcsón költöztessük át cégünket, érdemes megfontolni pár szakértői tanácsot.
Kedvező és kézenfekvő megoldás a modern kor utasainak: már 6990 Ft-ból megoldhatjuk a nyaralásunk, telelésünk idejére autónk elhelyezését a repteret övező, maximális biztonságot ga...
Felújították a több szegedi kisebbségi önkormányzat székhelyéül szolgáló nemzetiségek házát, amely kulturális és oktatási rendezvényeknek is helyet ad.
Háziorvosi és védőnői rendelőket újítottak fel és bővítettek Hódmezővásárhelyen több mint 350 millió forintból, uniós támogatással.