Szeged - A novemberi, emelt nyugdíjak kézbesítését pénteken fokozott biztonsági előírások mellett kezdték el a szegedi postások.
Szeged - Eltörött a mécses és a pohár a pénteki szegedi közgyűlésen, amelyen a legnagyobb vitát a Deák Ferenc utcai óvoda ügye váltotta ki.
Szeged - Lapunk információi szerint több szegedi szülő az adatvédelmi és az oktatási ombudsmanhoz fordul a Deák utcai óvoda bezárásának ügyében.
Szeged - Szeged - Átmenetileg kivonták a forgalomból Szegeden is azokat a gyöngyös gyerekjátékokat, amelyektől a minap súlyos mérgezést szenvedtek ausztráliai gyerekek.
Szeged - Három mezopotámiai dámszarvas és nyolc törpekenguru pusztult el szerda éjjel a Szegedi Vadasparkban.
Szeged - A Szegedi Tudományegyetem továbbra is nélkülözhetetlennek tartja az egészségügyi integrációval járó költségekhez azt a 300 millió forintot, amit ugyan jogosnak tartott a m...
Szeged - Nincs nyoma egy negyedszázada leadott szakdolgozatnak, illetve az antikváriumban bukkant föl egy másik korai mű - derült ki az évfolyam-találkozón.
Szeged - Nem a szegedi egészségügyi integrációt megelőzően hangoztatott 2000, később 1000, hanem csupán 370 ágyas új klinikai tömb épülhet Szegeden a mostani új klinika mellett.
Szeged - A szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium három diákja jól eligazodik az űrkutatásban. A gimnázium háromfős Splendor (Csillagfény) névre keresztelt csapata a Magyar Asz...
Szeged - Döntött a város, megszabadul az Olajbányász téren csúfoskodó barakképülettől.
Szeged - Több tucat hajó vesztegel még a szeged-tápai téli kikötőben, az idei szezonban körülbelül százötvenet fogadott be a jachtkikötő.
Szeged - Csongrád megyében harminckét rendezvényt jelentettek az október 23-i ünnepre.
Szeged - Ma még „csak" harmincöt, hamarosan negyven patika működik Szegeden – ebből kilenc a belvárosban.
Szeged - A szegedi virágpiacon és az üzletekben csak a nézelődők forgolódnak, legtöbben kivárnak a halottak napi koszorú- és mécsesvásárlással.
Szeged - Két órát csúszott csütörtök reggel minden, a szegedi új klinikán tervezett műtét, mert elfogyott a műtéti gyógyszerkeret.