Közgyűlési kirohanások Szegeden - Szeged
Szeged - Eltörött a mécses és a pohár a pénteki szegedi közgyűlésen, amelyen a legnagyobb vitát a Deák Ferenc utcai óvoda ügye váltotta ki.
Botka Lászlót lehazugozta az ellenzék, amit a polgármester határozottan visszautasított. A testület Palánkainé Sebők Zsuzsannát választotta meg a Somogyi-könyvtár új igazgatójának.
A Deák Ferenc utcai óvodába járó gyermekek és szüleik várták péntek reggel a képviselőket a városháza előtt. A városatyákat arra kérték, hogy ne szavazzák meg az óvoda bezárását. Később megjelentek a díszterem karzatán, ahonnan húsz perc elteltével távoztak.
A napirend előtti felszólalások sorát Haág Zalán (KDNP) nyitotta meg, aki szerint a polgármester megtévesztette a választókat a kampányban hangoztatott kétezer ágyas új klinikai központtal, amiből csak 370 ágyas lesz. Hüvös Lászlónak, a Fidesz frakcióvezetőjének Botka Lászlóról Pinokkió jutott eszébe, akinek már fészket is rakhatnának az orrán a madarak. „Nem az ellenzékben, hanem az ön igazmondásában van a hiba" – vélte Hüvös. A polgármester szerint nem ő, hanem a Fidesz és a KDNP csapta be a választókat azzal, hogy pálfordulatot vett véleményük az egészségügyi integrációról. Botka László hangsúlyozta: Szeged történetének legnagyobb, 20-25 milliárd forintos egészségügyi fejlesztési beruházására készülnek, amellyel egy 800 ágyas, modern centrum jön majd létre. Ványai Éva (MDF) szerint minden rendben zajlik az integráció körül, így a Fidesz javaslatára utalva közölte, nincs itt az ideje annak, hogy beszámoltassák az egyetemet.
Az új klinikai tömbnek is helyet adó terület szabályozási terve kapcsán Juhász Gyula (KDNP) azt mondta, hogy „a biopolisz hajója a központi kormányzat forrásainak rideg jéghegyével ütközött", mivel töredékére csökkentették a fejlesztési milliárdokat, így a 68 milliárdos szegedi pólusprogramot is. Botka László közölte: a biopoliszprogram nem ütközött semmiféle jéghegynek, a 68 milliárdos fejlesztési elképzelés bekerülési költségét pedig soha semmilyen tanulmány vagy terv nem alapozta meg. Szerinte arról van szó, hogy az ellenzék fél, hogy megvalósulnak a nagyberuházások, és sikereket ér el a város.
A költségvetés módosításakor számháborúba bocsátkozott egymással a kormánypárt és az ellenzék. Póda Jenő (Fidesz) szerint 5 milliárd forint volt az önkormányzat adósságállománya, amikor Bartha László 2002 őszén átadta a városvezetést. Ez a szám most közel 20 milliárd, az eredetileg előirányzott félmilliárdos hiány pedig mára elérte a másfél milliárdot. Botka László hangsúlyozta: míg 2002 novemberében a 32 milliárdos költségvetés mellett 5 milliárd volt, addig most a 67 milliárdos főösszeg mellett 1,4 milliárd a hiány.
A 25 milliárdos elektromos tömegközlekedés fejlesztéséről szóló előterjesztés tárgyalásakor a polgármester szomorúan állapította meg, hogy megszűnt a konszenzus az ügyben. Amikor Póda Jenő arról beszélt, hogy nem a villamosok, hanem a gázbuszok jelenthetnék a megoldást, mert a majdan kibővülő elektromos tömegközlekedési rendszer finanszírozhatatlan és fenntarthatatlan lesz, Botka azt kérdezte: küldje vissza a város Brüsszelbe a milliárdokat? Megjegyezte: a témáról még sokat fognak beszélni, hiszen most csak a projekt alapdokumentumait hagyják jóvá.
A testület zárt ülésen Palánkainé Sebők Zsuzsannát választotta meg a Somogyi-könyvtár új igazgatójának.
Leselkedő
Szondi Ildikó oktatási bizottsági kamerázásáról többen is szót ejtettek. Botka László beszólásán, amely szerint Szondi Ildikó a párt ökle és a városvezetés pitbullja, nevetett az egész terem. Az MSZP-s Tóth Károly pedig azzal viccelődött, hogy lapunk cikke alapján már nagyon sokan kérték fel szocialista párttársát esküvői fotózásra. Tegnap nem hozta magával digitális fényképezőgépét a mályvalila bársonyruhába öltözött Szondi Ildikó, aki nem szólalt fel az ülésen.
Forrás: www.delmagyar.hu
Közgyűlési kirohanások Szegeden - Szeged - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!
Szeged linkajánló: szegedlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés. Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu