Harminckét rendezvényt jelentettek be a megyében - Szeged

Szeged - Csongrád megyében harminckét rendezvényt jelentettek az október 23-i ünnepre.
A rendőrségnek nincs információja arról, hogy bárki az ünnepségek megzavarására készülne.

A fővárosban száznál is több rendezvényt jelentettek be az október 23-i ünnepre, és vannak arra utaló jelek, hogy az ünnephez köthető események némelyikébe be kell avatkoznia rendőrségnek.

– Csongrád megyében szombat délutánig harminckét rendezvényt jelentettek be az illetékes városi rendőrkapitányságokon. Ezek szinte kivétel nélkül önkormányzati ünnepségek. Szegeden összesen tizenkét rendezvényt jelentettek – mondta Németh Károly ezredes. Mindössze egy nem volt kapcsolatban az ünneppel: szombaton délután félpályás útlezárással tiltakoztak a tüntetők a kormány politikája ellen a Temesvári körúton.

– Az ünnepségek megzavarására irányuló szándékról nincsenek információink, így a közterületeken nem lesz fokozottabb a rendőri jelenlét – folytatta a CSMRFK közbiztonsági igazgatója. Németh Károly elmondta: főként forgalomelterelési munkákat végeznek majd munkatársaik, hiszen a szervezőknek kell biztosítaniuk az ünnepségeken részt vevők számával arányos rendezőgárdát. Erről a bejelentőkkel külön egyeztető megbeszéléseket is folytattak. A rendőrség ennek ellenére minden rendkívüli helyzetre is felkészült. Arra is, hogy Pestre kell utazniuk, ha ott nagyobb rendbontás törne ki. – Erre a feladatra egy csapatszolgálati századunk áll készenlétben – mondta az ezredes.

Forrás: www.delmagyar.hu

Harminckét rendezvényt jelentettek be a megyében - Szeged - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!

Szeged linkajánló: szegedlink.mconet.biz

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés. Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu