Káosz szakdolgozat-fronton - Szeged
Szeged - Nincs nyoma egy negyedszázada leadott szakdolgozatnak, illetve az antikváriumban bukkant föl egy másik korai mű - derült ki az évfolyam-találkozón.
Hiába, hogy e szellemi terméket védi a szerzői jog, őrzésére és felhasználására nincs általános szabály a Szegedi Tudományegyetemen. Pedig a szakdolgozat az egyetemi diploma feltétele ma is.
- A saját példányom elkallódott az elmúlt huszonöt évben, ezért kerestem egykori szakdolgozatomat a Germán Intézetben, de nem sikerült föllelnem németül írt tanulmányomat – panaszolta a szegedi egyetem bölcsészeinek évfolyam-találkozóján Hesz Mariann. A diáktársak között olyan is akadt, aki – meglepő módon – egy fővárosi antikváriumban bukkant első irományára.
– Különleges dokumentum az egy beköttetett és a két fűzött munkapéldányban leadandó szakdolgozat: a záróvizsga feltétele ma is – magyarázza Kothencz Mihály, a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkara tanulmányi osztályának vezetője. – Évtizedekig az egyetemi bibliotékához tartozó tanszéki könyvtárakban őrizték ezeket a kéziratnak minősülő dolgozatokat. Ahogy a JATIK épületébe költözött az egyetemi könyvtár, magába szippantotta a tanszéki egységeket is, ám kiderült: a sok egyéb funkciót is magába foglaló komplexumban nem fér el az összes kiadvány. Így aztán a szakokat gondozó intézetekre bízták, hogy őrizzék a zárótanulmányokat. Jelenleg tantermek, tanári szobák szekrényeiben elzárva találhatók e feketébe kötött és aranybetűkkel feliratozott szakdolgozatok.
– Kari hatáskörbe tartozik a szakdolgozatok őrzése. Bár ezek egy része tudományos eredményeket is tartalmaz, vagyis hasznosítható lehetne a kutatás számára, de nincs kapacitásunk e tanulmányok egy helyre gyűjtésére, vagy földolgozására – jelenti ki Mader Béla. Az SZTE Egyetemi Könyvtár főigazgatójától megtudjuk: az intézmény állományába elsősorban a jogi kari, illetve a matematikai szakdolgozatok kerültek. Ezek egy részéhez hozzáférni csak „helyben olvasással" lehet.
– A tárolás, de a hozzáférés szempontjából is az jelentene előrelépést – véli Pukánszky Béla oktatási rektorhelyettes –, ha a szakdolgozatot ezentúl digitális formában kellene benyújtani és őrizni.
Forrás: www.delmagyar.hu
Káosz szakdolgozat-fronton - Szeged - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!
Szeged linkajánló: szegedlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés. Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu