Nagy Testvér a bizottságban - Szeged
Szeged - Lapunk információi szerint több szegedi szülő az adatvédelmi és az oktatási ombudsmanhoz fordul a Deák utcai óvoda bezárásának ügyében.
Többen ugyanis sérelmezik, hogy szerdán a szegedi közgyűlés oktatási bizottságának ülésén a szocialista Szondi Ildikó filmfelvételt készített az óvodáért aggódó szülőkről.
Az ÁNTSZ még szeptemberben hatósági ellenőrzést végzett a Deák utcai óvodában. Lapunkban korábban megírtuk: megállapították, hogy az intézmény nem felel meg több egészségügyi követelménynek sem. A tisztiorvosi szolgálat munkatársai szerint problémás, hogy a csaknem öt évtizede működő gyermekintézménynek nincs önálló szociális blokkja, konyhája, orvosi szobája, valamint a városban egyedül ennek az óvodának nincs játszóudvara. Ezért az önkormányzat – egyik napról a másikra – úgy döntött: lakatot tesz az intézmény ajtajára, ahová Down-kóros, autista és egészséges gyerekek egyaránt járnak.
A Deák utcai óvoda bezárásában érintett szülők többsége zokon vette a város döntését. Ráadásul a szerdai Oktatási Bizottság nyílt ülésén részt vevő szülőkről videofelvételt készített a szocialista Szondi Ildikó, aki a körzet önkormányzati képviselője.
– A képviselőasszony az ülésen előbb alaposan végigkamerázta a szülőket, majd kijelentette: értsük meg, halálra van ítélve az óvoda! – nyilatkozta lapunknak Szabó László önkormányzati képviselő, aki szülőként is érintett az intézmény bezárásában. A Szögedi Védegylet elnöke reméli, Szondi Ildikó nem azért kamerázott, hogy a szülőket megfélemlítsék vagy munkahelyükről eltávolítsák.
F. Tünde, az egyik óvodás édesanyja lapunknak elmondta: kisfia jövőre lesz 6 éves és szeretné, ha még másfél évig ehhez a közösséghez tartozna. Arról pedig hallani sem akar, hogy bárki az ő szemére vesse, amiért részt vett a bizottság ülésén, hiszen számára ez fontos ügy.
Több, neve elhallgatását kérő szülő közölte: a Deák utcai óvoda miatt panasszal fordulnak az oktatási ombudsmanhoz, a kamerázó képviselőasszony ügyében pedig Péterfalvi Attila adatvédelmi ombudsmant keresik meg.
– Semmiféle rossz szándék nem vezérelt, amikor felvételeket készítettem a bizottsági ülésen – nyilatkozta Szondi Ildikó, az oktatási bizottság szocialista tagja. Csupán arról van szó, hogy néhány héttel ezelőtt egy digitális fényképezőgépet kapott, amellyel megörökíti mindennapjait. – Dokumentálom életemnek ezt az érdekes szakaszát – mondta a képviselőasszony, aki hozzáfűzte, ha ez valakit zavar, kész megsemmisíteni a felvételeket.
– A kamerázó képviselő adatkezelőnek minősül, ezért el kell tudnia számolni azzal, hogy mihez kezd a felvételekkel, illetve milyen célból készítette azokat – közölte lapunknak Péterfalvi Attila. Az adatvédelmi ombudsman hozzátette: problémás lenne, ha a felvételek alapján bármiféle listát készítenének a szülőkről. Nem beszélve arról, ha a lista tartalmazná a gyerekek egészségügyi problémáit is – monda a biztos, aki szerint ebben az esetben a képviselőktől a személyiségi jogok fokozott tiszteletben tartása várható el.
Forrás: www.delmagyar.hu
Nagy Testvér a bizottságban - Szeged - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!
Szeged linkajánló: szegedlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés. Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu