Szombaton délelőtt Juliusz Janusz pápai nuncius és Kis Rigó László Szeged-Csanád egyházmegye püspöke avatta és szentelte fel a Szegedi fogadalmi templom tűzben megsérült, de mostan...
Az elsődleges orvosi szakvélemény szerint kihűlés okozta egy 62 éves férfi halálát Szegeden.
Csongrád megye elnöke közleménye szerint az iskolaigazgatók maguk dönthetnek, elrendelnek-e szünetet a gázhiány miatt a jövő hét elején.
Január 29-én kezdődik a X. Nemzetközi Közlekedési Konferencia Szegeden, melynek címe „Hatékony érdekérvényesítés és érdekvédelem a közlekedési szolgáltatások területén, Magyarorszá...
Csongrád megyében egyelőre nincs döntés a Fidesz által a gázhiány miatt kezdeményezett, három napos tanítási szünet elrendeléséről. A Miniszterelnöki Hivatal közleménye szerint ez ...
A Fidesz szeretné, ha Szegeden is korlátoznák a köztéri dohányzást. Ha az új szabályt elfogadja a városi képviselőtestület, annak megszegői akár húszezer forintos bírságot is kapha...
Több mint egy éves előkészítés után hétfőn adják át az ország hetedik, 100 millió forintos költséggel elkészült légimentő bázisát Szentesen.
Szeged nagy beruházása a Napfényfürdő építése.
A szegedi egészségügy is kap abból az összesen 75 milliárd forintból, melyről pályázat útján döntöttek -jelentette be Székely Tamás egészségügyi miniszter.
Kedden este élő koncerttel örvendeztette meg a szving és jazz zene szerelmeseit a Boldi és a Keresztapák zenekar. Az IH-t megtöltő nagyszerű produkció sztárvendége a Megasztár szér...
Szerdán délelőtt megint ismeretlen telefonált, aki azzal fenyegetőzött, hogy robbanószerkezetek lépnek működésbe, ezúttal azonban az egyik bank szegedi és hódmezővásárhelyi fiókjai...
December 30 és január 1-je között forgalomkorlátozásra kell számítani a Széchenyi tér és a Városháza környékén a szilveszteri műsorok miatt. Részletes programajánló is!
Szegeden a két ünnep között nem kell fizetni a közterületi parkolásért. A SZEPARK ünnepi kedvezménye december 27-től az év utolsó napjáig érvényes.
2010-re kétszer ennyi bevásárlóközpont lesz Szegeden
Egy alternatív zenekar, amely a hasonló stílusú, rövid életű produkciókkal szemben már 20 éve a magyar zenei élet meghatározó szereplője.