Ma adják át a szentesi légimentő bázist [Szeged]

Több mint egy éves előkészítés után hétfőn adják át az ország hetedik, 100 millió forintos költséggel elkészült légimentő bázisát Szentesen. 

 

A dél-alföldi régiót ellátó új légimentő bázis 100 millió forintos költségéből 60 milliót az egészségügyi tárca vállalt, 40 milliót az érintett önkormányzatok adtak össze - mondta el szombaton a Független Hírügynökségnek Vojnik Mária, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára.

Túri Péter, az Országos Mentőszolgálat Légimentő Kht. ügyvezető igazgatója korábban elmondta: az új nagyon korszerű szentesi állomáson magasan kvalifikált személyzet dolgozik majd, az ápolók is felsőfokú mentőtiszti végzettséggel fognak rendelkezni.

A bázisról valójában már december 28-a óta ellátják a térség helikopteres mentését - a légimentők honlapja szerint. Ezzel teljesítették az ígért vállalást, tehát azt, hogy még 2008-ban beindul a szentesi bázis.

A kormány még 2007-ben döntött arról, hogy Szentesen építik fel a lefedetlen dél-alföldi régiót ellátó 7. légimentő központot. Az akkori egészségügyi államtitkár azt mondta: még abban az évben elkészül a bázis. Ehhez képest, még 2008 júniusában is jelentek meg olyan sajtóhírek, hogy a pályázati kiírás híján nem lesz még 2008-ban sem Szentesen légimentő álliomás. Végül nyáron mégis kiírták a pályázatot, amelyet a Magyar Aszfalt Kft. nyert meg. Szeptemberben tették le az alapkövet, és az akkor ígérték meg: még decemberben elkészülnek a bázissal.

 

szeged.hu  - Szeged Online

 

Szóljon hozzá! MCOnet Fórum

Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!

Szeged Online webcím és linkajánló:
szegedlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:
Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország:
www.mconet.biz; www.mconet.hu