Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán neve garancia volt Szegeden a sikerre. A fellépő énekes házaspár kétszer is teltház előtt koncertezett az Ifjúsági házban csütörtökön.
Móra Ferencre, a szegedi polihisztorra emlékeztek tisztelői a Belvárosi temetőben, halála 75. évfordulóján.
Csütörtökön délután a szegedi Csillag börtönbe látogat Vajda Attila, ahol az átlagosan négy olimpia időtartamára ítélt fogvatartottak jutalom képpen találkozhatnak az olimpiai bajn...
Szegeden avatott a Magyar Gárda országos főkapitánya, Kiss Róbert. A gárda vezetőjét csongrád megyei társai várták a Jobbik Szegedi Szervezetének avatójára.
Akár volt, akár nem, Szegeden közösen temetjük a telet.A hosszú téli napokat elűzendő, nagy hangoskodás és vidámság közepette egy hagyományőrző esemény rázza fel a szürke hétköznap...
Traian Basescu kijelentései ellen petícióval tiltakozott a Jobbik a szegedi román konzulátus előtt.
Be nem jelentett alvállalkozókkal végeztette el a Novotel fölújítását végző cég a munkálatok egy részét, és ezt fiktív számlákkal igazolták. Így mintegy 100 milliónyi adót csaltak ...
Péntekig még lehet jelentkezni a Szegedi Önkormányzat és az Ifjúsági Ház fiataloknak szóló vetélkedőjére, a Szegedi Ifjúsági Kvízre.
Az újságírók előtt került a falra a Warhol kiállítás első darabja, mely Mao Ce-tungot ábrázolja, utána közvetlen Marilyn Monroe következett. A REÖK-ben, szombattól láthatja a nagyk...
Hétfőtől hetente négy napot dolgoznak a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-nél. A cég személyautókhoz gyárt hűtő és fűtőcsöveket.
Délelőtt konferencia, este pedig bál várta a már hagyományos Jogász bál résztvevőit. Az estély szervezője idén is a Magyar Jogász Egylet Csongrád Megyei Szervezete, a bál és az elő...
Megkezdi a peres eljárás előkészítését a Magyar Baromfi Terméktanács a Négy Mancs Állatvédő Alapítvány ellen - mondta Bárány László, a szakmai tömörülés elnöke.
Az idén tizedik alkalommal rendeznek Szegeden Közlekedési konferenciát, melynek témája különösen aktuális: "A hatékony érdekérvényesítés és érdekvédelem a közlekedési szolgáltatáso...
Február 6-án Andy Warhol, a huszadik századi képzőművészet kultuszfigurájának műveiből nyílik kiállítás Szegeden a REÖK-ben.
Az időjárás miatt jelentősen megszaporodott kátyúkat folyamatosan javítja a Magyar Közút Kht.