Bizonytalan a hét eleji tanítási szünet [Szeged]

Csongrád megyében egyelőre nincs döntés a Fidesz által a gázhiány miatt kezdeményezett, három napos tanítási szünet elrendeléséről. A Miniszterelnöki Hivatal közleménye szerint ez nem jelentene gáz megtakarítást, így értelmetlen lenne.
Előreláthatóan háromnapos tanítási szünet lesz a jövő hét elején az ország 18 megyéjének önkormányzati fenntartású középiskoláiban - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Ódor Ferenc, a Megyei Önkormányzatok Szövetségének elnöke. A döntés csaknem száz intézményt érint az országban, a 19 megyéből Heves megye az egyetlen, aki egyelőre még nem reagált a megkeresésre - mondta a fideszes politikus. A diákokat pénteken értesítik a háromnapos szünetről, de minden nap felülvizsgálják a döntést, és ha az időjárás enyhül és a gázvita is megoldódik, akkor ismét lesz tanítás az iskolákban. A megyei önkormányzatok ezzel akarják csökkenteni az ország gázfogyasztását, és ezzel hozzá tudnak járulni, hogy a lakossági gázfogyasztást ne kelljen korlátozni - tette hozzá.
A megyei főjegyzők az általános iskolákat is tájékoztatják döntésükről, de ezeket az intézményeket a helyi önkormányzatok tartják fenn, így csak azok dönthetnek az esetleges rendkívüli iskolai szünetről.

Csongrád megyében egyelőre nem született döntés a jövő hét eleji szünet elrendeléséről a megyi fenntartású oktatási intézményekben, Varga Márta szóvivő pénteken reggelre ígérte sajtóközlemény eljuttatását az ügyben szerkesztőségünkbe.

A Miniszterelnöki Hivatal közleménye szerint a tanítási szünet elrendelésére csak akkor adna lehetőséget a törvény, ha lehetetlenné válna az oktatási intézmények múködése, erről azonban szó sincs. A tanítási szünet ráadásul nem jelentene gáz megtakarítást sem, mert azoknak a gyerekeknek a felügyeletét el kell látni, akik a szünet ellenére megjelennek az iskolában.

 

Forrás: szeged.hu  - Szeged Online

 

Szóljon hozzá! MCOnet Fórum