Négy napos munkahét a makói gumigyárban

Hétfőtől hetente négy napot dolgoznak a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-nél. A cég személyautókhoz gyárt hűtő és fűtőcsöveket.
Eddig 100 embert kellett elküldeniük, de azért, hogy a többiek munkája megmaradjon, csökkentették a munkaidőt.

Az utóbbi hónapokban egyharmadával esett vissza a termelés a makói gumiüzemben. A cég vezetői ezért döntöttek úgy, hogy a további létszámleépítés helyett a munkaidő csökkentését választják. Jelenleg 1100-an dolgoznak a gumigyárban és eddig 100 embert kellett elküldeniük.

Ebben a rövidített munkaidőben a szerződés szerint 3 hónapig dolgoznak. A vállalat vezetői azt az ígéretet kapták, hogy a Continental AG az egyik nyugat-európai gyárából áttelepíti a termelést Makóra. Az határozza majd meg a cég további sorsát, hogy ez az ígéret megvalósul-e, vagy nem - mondta Nagy Mihály a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. ügyvezetője. Azt mondta, azért is fontos számukra, hogy fennmaradjanak, mert a cég a környék meghatározó gazdasági társasága - jól élnek a munkásaik, még Szegedről is többen átjárnak Makóra dolgozni. Ha azonban tovább csökken a megrendelésük, további elbocsátásra lehet számítani.

 

Forrás: szeged.hu  - Szeged Online

 

Szóljon hozzá! MCOnet Fórum

Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!

Szeged Online webcím és linkajánló:
szegedlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:
Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország:
www.mconet.biz; www.mconet.hu