A Csongrád Megyei Kormányhivatal Rehabilitációs Szakigazgatási Szerve és a Szegedi SZEFO Zrt. együttműködési megállapodást köt arról, hogy a hivatal a határidők figyelmen kívül hag...
B. Nagy László kormánymegbízottat a megyeháza aulájában nagyjából ötven-hatvan fiatal várta, akik érkezésekor megtapsolták a párbeszédre nyitott politikust. B. Nagy László ígéretet...
Szegedre látogatott L. Simon László, kultúráért felelős államtitkár. Programja során többek között látogatást tett a megújult Szegedi Nemzeti Színházban is.
Elkészült a Szent-Györgyi Albert Agora, az intézmények már javában költöznek a legmodernebb, 21. századi műszaki megoldásokkal felépített tudományos és kulturális központba - írja ...
Nógrádi Zoltán (Fidesz), Mórahalom polgármestere Szegeden tartott sajtótájékoztatót azzal kapcsolatban, hogy a Jobbik a napokban demonstrációt szervezett a településen.
A Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövetének részvételével, táblaavatóval nyitották meg a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézetét, amely – Budapest után – Kína második h...
A Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Pályaválasztási Napokat szervezett Szegeden, 2012. októberében.
Az egyetem tájékoztatása szerint a meghatározott ütemterv szerint halad az új, 265 ágyas klinika beruházása a Szegedi Tudományegyetemen.
A Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint Magyar Élelmiszer Hazai Ízek Fesztivált rendez a Magyar Gasztro Térkép Klaszter és a Csongrád Megyei Kormányhivatal szeptembe...
Javában zajlik, és mondhatni már a végéhez közeledik a Szegedi Nemzeti Színház felújítása.
A Kormányszóvivői Iroda arról adott tájékoztatást, hogy a kormány teljes felülvizsgálatba kezd az aggodalomra okot adó szegedi ELI (Extreme Light Infrastructure) projekt ügyében.
Szegeden került sor nemrég egy találkozóra a dél-alföldi megyei, valamint települési vezetők és a MÁV új vezetői között.
A jelenleg zajló 29 és fél milliárdos tömegközlekedési nagyprojekt befejezési szakaszában kerékpártárolókat létesítenek Szegeden.
Az elmúlt pár évben Szeged rekordösszeget, 30 milliót fordított a helyi közlekedésre, 2012-ben pedig 18 millió forintot költ ilyen célú beruházásokra és tervezésre.
Új 265 ágy férőhelyű klinika épül a Szegedi Tudományegyetem Klinikai központjában, melynek építését az Új Széchenyi Terv támogatja.