Haramosan befejeződik a tömegközlekedési nagyprojekt Szegeden
A jelenleg zajló 29 és fél milliárdos tömegközlekedési nagyprojekt befejezési szakaszában kerékpártárolókat létesítenek Szegeden.
Az uniós támogatással megvalósuló beruházás keretében összesen nyolc fedett kerékpártároló épül a végállomások közelében: a Szabadkai úton, a Vértói úton, Makkosházán, Tarján villamos-végállomásnál, a Lugas utcában, az Etelka sornál és az újszegedi Gyermekkórháznál. A tárolókban legalább 40 kerékpár elhelyezésére lesz hely.

A jelenleg zajló 29 és fél milliárdos tömegközlekedési nagyprojekt befejezési szakaszában kerékpártárolókat létesítenek Szegeden
A szakértő elmondta, a tervezés során egyeztettek a szegedi kerékpáros szervezet vezetőivel. Így az ő tapasztalataikat is felhasználva öt helyen kétsoros támasszal 44, két helyen pedig egysoros támasszal negyven kerékpárt tudnak majd elhelyezni a szegediek a tárolókban. A program teljes költsége 72 millió 660 ezer forint. A befejezés határideje pedig augusztus 31.
Forrás és képek: szeged.hu