Mórahalom polgármestere Szegeden beszélt a Jobbik demonstrációjáról
Nógrádi Zoltán (Fidesz), Mórahalom polgármestere Szegeden tartott sajtótájékoztatót azzal kapcsolatban, hogy a Jobbik a napokban demonstrációt szervezett a településen.
A politikus elmondta: Mórahalom biztonságos, nyugodt és élhető kisváros a Homokhátságon, ahol vannak társadalmi problémák, de nem volt még olyan helyzet, amelyet helyi összefogással és a rendőrséggel ne tudtak volna kezelni. Elutasítják a Jobbik kedd esti felvonulását, amelyet egy hétvégén meggyilkolt helyi gazda ügyében tartottak - tette hozzá.
Véleménye szerint a nyugovóra térő város rendjét megzavarták, a lakókat megfélemlítették, életellenes mondatokat skandáltak, majd a polgármester mellett megfenyegették a helyi gazdálkodókat is. Nógrádi Zoltán elmondta: Mórahalom városa és a homokháti települések elhatározták, összehívják a képviselő-testületeket, és tájékoztatást kérnek annak érdekében, hogy fel tudják térképezni, a tanyavilágban milyen munkavállalói kör és lakosság telepedett meg.
MTI/MCOnet

Nógrádi Zoltán (Fidesz), Mórahalom polgármestere Szegeden tartott sajtótájékoztatót azzal kapcsolatban, hogy a Jobbik a napokban demonstrációt szervezett a településen