Az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) Szegedre is elhozta a „Gyere-K-épbe” elnevezésű 2015. évi gyermekjogi programját.
A Nemzeti Rákellenes Nap alkalmából több napos programot szerveznek április 8. és 13. között. A program kiemelt eseménye, hogy három napon át ismételten hosszított nyitva tartás le...
Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára a Szegedi Tudományegyetemen szervezett konferencián tartott előadást.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatója szerint az 55-ös főút felújítása folytatódik.
A Szegedi Tudományegyetem gazdálkodását ellenőrizte az ÁSZ 2009-2013 között, amely során kiderült: az iskola likviditási helyzete a 2012. évtől romlott.
Az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Ativizig) felújítja a szegedi medencés kikötőt, csaknem 71 millió Forintból.
A VI. Szegedi Toros Pálinkafesztiválon idén negyedszer vesz részt kihelyezett ügyfélszolgálattal a Csongrád Megyei Kormányhivatal.
Hatodik alkalommal kerül megrendezésre a toros és a hungarikum pálinka ünnepe Szegeden, 2015. március 05-08. között.
Az exportképesség volt a fő témája a Szegeden februárban megtartott KKV Csúcstalálkozónak. A CSMKIK a Széchenyi Kártya lehetőségeit is megemlítette és kiderült, összefüggésbe hozha...
2015. február 18-án Szeged fogadja Csongrád megye kormányzati, önkormányzati, gazdasági civil, továbbá felsőoktatási szereplőit és a kkv szereplőit.
Szegeden, a Kormányhivatal épületében, Kisteleken a Járási Hivatalban kezdi meg működését új típusú ügyfélszolgálat februártól.
A Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány célja, hogy ösztöndíjjal támogassa a kiemelkedő tanulmányi és tudományos eredményekkel rendelkező egyetemi hallgatókat.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) önkormányzati hulladékgazdálkodó cégeket ellenőrzött, közte a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-t is.
A 2014. január 14-én, a Rektori Hivatal dísztermében mutatkozott be a Szegedi Tudományegyetem újdonsült vezetése.
2015. január 22-24. között rendezik meg Magyarország egyik legnagyobb és legrangosabb oktatási rendezvényét, az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást.