A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara is részt vett a Szegedi KKV Csúcstalálkozón
Az exportképesség volt a fő témája a Szegeden februárban megtartott KKV Csúcstalálkozónak. A CSMKIK a Széchenyi Kártya lehetőségeit is megemlítette és kiderült, összefüggésbe hozható a lehetőség az exporttal.
Úgy tűnik, a KKV szektor szereplői között kiemelt nemzetgazdasági jelentősége és megbecsültsége van azoknak, akik exportképes árualapokkal rendelkeznek. Csúcstalálkozó markánsan megfogalmazta: a vállalkozók közötti még szorosabb network-hálózatokra van szükség. Többen egyetértettek abban, hogy a kisvállalatok tájékoztatása még mindig hiányos, a cégek nem ismerik a piacaikat. A szegedi KKV Csúcs arra kérte a Kormányt, hogy fokozza a szektor támogatását. A támogatás több síkon egyszerre kell, hogy érvényesüljön.
Azt is szeretnék, hogy a bevezetés hajrájában lévő duális képzésben kapjanak kiemelt szerepet azok a vállalkozások, akiknek a vezetői kiválóak, de cégeik nem tudtak még labdába rúgni, sem beszállítói, sem közvetlen exportőri minőségben.
Dr. Lenner Áron Márk belgazdaságért felelős helyettes államtitkár, Magyarország KKV Követe nem hagyott kétséget, hogy a kormány a KKV szektor fejleszésében érdekelt. Bíztatta a közösséget, hogy javaslataikkal támogassák a minisztérium munkáját.
-csa-
Fotó:KKVHáz