Egymillió forintnyi ösztöndíjra írt ki pályázatot a Szegedi Tudományegyetem

A Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány célja, hogy ösztöndíjjal támogassa a kiemelkedő tanulmányi és tudományos eredményekkel rendelkező egyetemi hallgatókat.

\"Szegedi
Idén is meghirdették azt az ösztöndíjpályázatot, amellyel az SZTE 10 legkiválóbb hallgatóját kívánják támogatni. Az alapítvány ösztöndíjaira a Szegedi Tudományegyetem minden hallgatója pályázhat, aki BSc/BA, MSc/MA vagy osztatlan képzési formában, nappali tagozaton, állami vagy költségtérítéses rendszerben tanul, és félévi tanulmányi átlaga 4,00 feletti a maga mögött hagyott szemeszterekben.

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány eddig 14 millió forint tanulmányi ösztöndíjjal jutalmazta a szegedi egyetem legjobbjait.Minden pályázó automatikusan a Sófi Tehetséggondozó Kör és az SZTE Szegedi Tehetségpont hallgatói közösség tagjává válik, s ezáltal jogosult lesz az alapítvány által nyújtott szolgáltatásokra is. A pályázatokat 2015. február 12-én délig várják.A pályázatokat az alapítvány kuratóriuma bírálja el, és a legjobb 5 jelöltnek ítéli oda a fejenként 200.000 Forintos ösztöndíjakat. További 5 pályázó fejenként 50.000 Ft különdíjban részesül.

-kt-