A Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója groteszk humorral és naiv lírával enged betekintést egy elképzelt európai meseország, Abszurdia lakóinak sajátos...
Pályázatot írt ki a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatói posztjára a Tisza-parti város közgyűlése pénteki ülésén.
Botka László polgármester idén is ismertette a költségvetés elképzeléseit: vázolta a működési, a fejlesztési és szociális terveket. Hangsúlyozta, hogy évek óta arra törekszik a vár...
A jubileumi év programjai január 31-én indulnak, amikor a szecessziós palota előtti teret elnevezik az épület tervezőjéről, Magyar Edéről. A központban a tervek szerint az évfordul...
Zöldmezős beruházással, mintegy 2,8 milliárd forintból kóser vágóhíd és baromfi-feldolgozó épül a Csongrád megyei Csengelén, a két ütemben megvalósuló fejlesztés végén az üzem 260 ...
Egy milliárd forint értékben újul meg Szegeden az egészségügyi alapellátás infrastruktúrája: három orvosi rendelő rekonstrukciója kezdődik el, Kiskundorozsmán pedig újat építenek.
A hazai felsőoktatási intézmények közül az elmúlt évekhez hasonlóan a Szegedi Tudományegyetem végzett a legjobb helyen a világ zöld egyetemeit rangsoroló GreenMetric felmérésben.
A Magyar Képzőművészeti Egyetem és a szegedi Regionális Összművészeti Központ (REÖK) szakmai együttműkökdésről, diplomakiállítások rendezéséről és konferenciák szervezéséről állapo...
A közgyűlés idei utolsó ülésén sportegyesületeket támogató összegről döntött, a döntést elsősorban az egyesületek utánpótlás-nevelésben betöltött szerepük határozta meg.
A daganatos betegségek kialakulását vizsgáló kutatási program indult 1,5 milliárd forintos uniós és hazai támogatással, a projekt részeként egy tumorbankot alakítanak ki a Szegedi ...
Botka László polgármester bejelentette, hogy az önkormányzat nem engedi el a rászorulók kezét miután a kormány kivonul a szociális ellátásból és mindent az önkormányzatokra hárít. ...
A feltörekvő és BRICS országok top 300-as rangsorában a 129. helyezett lett a Szegedi Tudományegyetem, ezzel javítva az eddigi 136. helyezésén.
Bármennyire is próbálunk nem tudomást venni róla, tényleg a nyakunkon a karácsony, a karácsonnyal pedig az ajándékozás. Ha már eleged van abból, hogy minden évben valami félresiker...
A Szegedi Tudományegyetem újonnan alapított Reumatológiai és Immunológiai Klinikája a Dél-Alföldön élő mozgásszervi és belgyógyászati immunbetegségekben szenvedő pácienseknek nyújt...
A Hansa-Kontakt Inv. Kft. és a Geotermikus Szolgáltató Kft. közösen kutatja Szegeden a geotermikus energia hasznosítási lehetőségeit. A kutatás teljes költsége 1,7 milliárd forint,...