400 millió forintos szociális alap Szegeden

Botka László polgármester bejelentette, hogy az önkormányzat nem engedi el a rászorulók kezét miután a kormány kivonul a szociális ellátásból és mindent az önkormányzatokra hárít. Helyi szinten döntenek majd a támogatásokról, az összegekről, a forrásokat is az önkormányzatoknak kell biztosítani.

A polgármester elmondta, a cél, hogy a szegedi szociális ellátórendszer fennmaradjon és tovább bővüljön. A következő közgyűlés témája pont a bővítés lesz, a tervek szerint 2017. január 1-től minden kora szülött családja egyszeri 25 ezer forintos támogatásban részesül. A támogatás célja, hogy segítsék a kora szülöttek családját, hiszen ez minden család számára anyagilag megterhelő, illetve, hogy támogassák a születések számát, mivel Szegeden is egyre kevesebb gyermek születik.

 

születési támogatás

Szegeden egyedülállóan minden család kap születési támogatást

 

A többi magyarországi nagyvárostól eltérően Szegeden minden család kap születési támogatást, ami szociális támogatásnak minősül, így nem adóköteles, ugyanakkor a családoknak igényelniük kell egy formanyomtatvánnyal. Az önkormányzatnak az új támogatási forma 35 millió forintjába kerül majd, így a 400 millió forintos forrást megemelik ezzel az összeggel. 

 

/T.D.