Szeged - Dr. Farkas Margit maradt a Szegedi Kamara elnöke
Szeged - Egyetlen önkormányzati lakást sem adtak át tavaly
Szeged - Júliustól egy igazgatója lesz a Móra és a Tápai iskolának
Szeged - A vizitdíjbevétel a korábbi elvonások felét pótolja
Szeged - Az észak-dunántúli Égáz és a délkelet-magyarországi Dégáz 2006. december 29-én egyesült, befejezve ezzel a 2000-ben megkezdett folyamatot. A két gázszolgáltató eltérő fogy...
Szeged - Rokkantigazolvánnyal sokan jogosulatlanul parkolnak
Szeged - Csongrád megyében közel száz működik
Szeged - Rézágy, traktormotor és vasúti vagon is várja a látogatót
Szeged - Az OEP szerint nem mérlegeltek, ezért fogyott el a pénz
Szeged - Dinnyefára is akadt vevő
Szeged - Szinte minden település szabálytalanul működteti a hulladéklerakóját – derült ki a környezetvédelmi hatóság ellenőrzése nyomán. Szegeden a környezetgazdálkodási kht. egész...
Szeged - A korábbi tagság közel negyven százaléka mondott le arról, hogy tagja legyen a gyógyszerészkamara megyei szervezetének. Az ország legrosszabb ilyen típusú eredményének oká...
Szeged - Az egy főre eső fénymásolók számában vezet
Szeged - Mihók Ádám a Sólyom Utcai Általános Iskola 10 éves tanulója gyűjtötte a legtöbb dobozt a szegedi Doboz Napon
Szeged - A község csalódott, de folytatja az útépítést