Gátlástalanul építik a hulladékhegyeket - Szeged
Szeged - Szinte minden település szabálytalanul működteti a hulladéklerakóját – derült ki a környezetvédelmi hatóság ellenőrzése nyomán. Szegeden a környezetgazdálkodási kht. egész évben járőrözik – kis pénzből, kevés sikerrel. Pénteken is égett az illegális gyálaréti szemét.
Egy hónapig járta az országot a zöldkommandó, amelyet az illegálisan lerakott német szemét miatt hozott létre a minisztérium. Az „eredmény" megdöbbentette az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (Ati-KTVF) munkatársait. 109 helyet ellenőriztek Csongrád megyében, közöttük 28 olyan egykori önkormányzati hulladéklerakót, melyeket fél éve be kellett volna zárni, hiszen helyettük épült meg a nagy depó a szegedi Sándorfalvi úton. Szinte mindegyik működik tovább, engedély nélkül – összegzett Szilágyi Tamás, az Ati-KTVF hulladékgazdálkodási osztályvezetője.
Különösen súlyos a helyzet a szakember szerint Mórahalmon és Bordányban, ahol az önkormányzat engedélyével hordanak építési törmeléket az immár engedély nélküli lerakókra. Fábiánsebestyénben és Mindszenten abszolút szabálytalan módon a derítőkből kiszippantott szennyvizet is a bezáratott szeméttelepre nyomatják. Ezt az eljárást évek óta tiltja a hatóság, ám Szilágyi Tamás úgy látja, nagy úr a megszokás.
Több száz köbméternyi vegyes hulladékra bukkantak az ellenőrök Bakson, Szentesen rengeteg gazdátlan építési törmelék okoz gondot.
Az osztályvezető szerint maguk az önkormányzatok sincsenek tisztában azzal, hogy felelősek a megszüntetett szeméttelepek zárva tartásért, őrzéséért, elkerítéséért. A területükön lerakott illegális szeméthegyeket is nekik kell felszámolniuk.
Az illegális szemetelők ellen a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. egész éven át járőrszolgálatot működtet. Kevés pénzből, évente mindössze 20 millió forintból két emberük igyekszik tetten érni a vétkeseket. Egy feljelentés akár 300 ezer forintos bírsággal járhat. Szabó Ferenc, a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. ügyvezető igazgatója szerint kétszázmillió forintba kerülne megszüntetni a több tucat illegális lerakót.
Ráadásul a vállalkozásoknak nem kötelező szemétdíjat fizetni, ezért megspórolják ezt a költséget. Nagy valószínűséggel ők termelik újra a legnagyobb telepeket, mint a bezáratott szőregi, algyői és gyálaréti önkormányzati hulladéklerakó.
pénteken megnéztük a gyálaréti illegális szeméttelepet a szabályos lerakó szomszédságában. Halomban a pillepalackok, a különféle törmelékek, autóalkatrészek, egy lakásra való bútorszerűség. Ottjártunkkor förtelmes bűzzel égett a domb gyomra.
Forrás: www.delmagyar.hu
Szóljon hozzá fórumunkon:Gátlástalanul építik a hulladékhegyeket - Szeged
Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!
Szeged linkajánló: szegedlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz