Szeged latin negyede a Vitéz utca - Szeged

Szeged - Az egy főre eső fénymásolók számában vezet
Júliusra kiürül a Vitéz utca, tíz hónapon keresztül azonban a diákseregre építi üzleti tervét az összes vendéglő, fénymásoló és fodrász. Nincs egyetemista, aki ne menne végig napjában egyszer a múlt rendszer Partizán utcáján.

Hol is kezdhetné el az ember a sétáját a Vitéz utca forgatagára kíváncsian, ha nem a Béke Tanszéken. Nem lehet elkerülni a szocializmus Béke éttermét, amelyre a diákzsargon ragasztotta a tanszék nevet: ott folytatott ugyanis rendszerellenességbe torkolló vitákat békés egymás mellett élésben tanár és diákja. A tanár akkoriban a bölcsészkarról, a tanárképzőről, a Ságváriból ugrott át zónát enni, valamint kisfröccsöt inni. A zónát most vaslapos csirkemellcsíkoknak hívják.

Még ma is találni oszlopos tagokat a Béke Tanszéken, valamint olyan ifjakat is, akik mit sem tudnak a hely szelleméről. Belépésünkkor Török Miklós üdvözöl bennünket régi ismerősként, szerinte a Sajtóházból, mi azonban kolléganőmmel ebben nem vagyunk annyira biztosak. A már nyugdíjas Török úr a szomszédban lakik, és évtizedek óta a Béke Tanszék elégedett kuncsaftja.

Pár méterrel odébb újabb éttermek néznek egymással farkasszemet: a Don Quijote és a Matahari. Azt gondolnánk, jól megy a bolt, ám a Matahari üzletvezetője, Szakács Tibor lehűti lelkesedésünket. Nyolc egység „nyitott rá" a közelben, az elmúlt pár évben, emiatt apad a forgalom – állítja a különleges keleti dizájnnal, a párizsi kávéházakat idéző utcai felnyitható üvegablakokkal egyedi arculatot mutató étterem első embere. Hiába Szeged latin negyede a Vitéz utca, ennyi vendéglőt nem bír el a diákzseb – mondja az üzletvezető, aki a pécsi lakatfalak mintájára a vendéglő előtt álló fa köré rácsot szereltetett: ezeken már ott díszeleg néhány pár örök szerelmét kifejező szimbóluma.

Hétköznap 10-kor nyitnak, de szombaton csak este, vasárnap pedig zárva tartanak – ennyire diákfüggő a „Mata" forgalma. Nyáron nappal nem is érdemes kinyitni az ajtókat. S hogy mennyi benzingőzt kell beszívnia az utcára babzsákfotelbe kiülő vendének? Az üzletvezető szerint pár éve akár focizhattak volna a szemközi étterem szakácsaival, ma viszont lépni sem lehet az autóktól.

Közeledünk az egyetem szívéhez, a JATIK-hoz: ezt könyvkötő, könyv- és jegyzetbolt, na és a fénymásolók sokasága jelzi. Az évtizedek óta a Vitéz és a Szentháromság utca sarkán található könyvkötészetben is van már fénymásoló, továbbá internetlehetőség. Haladni kellett a korral – mondja Csonka Viktor, a könyvkötészetet alapító nagyapa unokája. Megtudjuk, hogy ebben az üzletben sem a nyári hónapok hozzák a bevételt.

Továbblépve fedezzük fel, hogy a szomszédos házban, a Vitéz utca 16.-ban lakott Babits Mihály szegedi tanárkodása idején, 1906–1908 között.
Újabb kereszteződés: a Zászló utcából már látni a házak fölé magasodó JATIK ultramodern épületét, amely – a régi egyetemi intézetek mellett – ezt a hatalmas pezsgést okozza. Újabb fénymásolók, újabb kávézók, köztük a kedvelt Nyugi esik utunkba. És hát egyelőre még itt a gazdaságtudományi kar is, a Honvéd téri volt laktanyában, amelynek hátsó bejárata a Vitéz utcára nyílik. A földszinten a GTK, az emeleten önkormányzati lakások, békés egymás mellett élésben. Hoffmann Imre éppen biciklijét helyezi biztonságba egy udvari tárolóba: tíz éve lakik itt, szereti az ódon falakat a belváros szívében.

Forrás: www.delmagyar.hu

Szóljon hozzá fórumunkon: Szeged latin negyede a Vitéz utca - Szeged

Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!

Szeged linkajánló: szegedlink.mconet.biz

A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz