Új kollégium Szegeden

A kormány 1,3 milliárd forintos támogatásával valósul meg a Szegedi Tudós Akadémia új kollégiuma az egykori Bartók Béla Művelődési Ház felújításával.

A fejlesztésről tartott sajtótájékoztatón Varró András, a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány elnöke elmondta: a szegedi belváros egyik meghatározó műemléke a 21. századi igényeknek megfelelően újul meg, hogy helyszínül szolgálhasson a legtehetségesebb diákok képzésének. Az akadémia tehetséggondozó programjának célja, hogy felkutassák a legkiválóbb diákokat,  képzésükkel pedig lehetőséget teremtsenek arra, hogy újra Nobel-díjas kutatója legyen a városnak.

 

Kollégiumot alakít ki a Szegedi Tudós Akadémia - kép: szeged.hu

A 2019-re elkészülő kollégiumban az egyetemi hallgatók minden héten a világ legkiválóbb egyetemeinek kutatóitól tanulhatnak majd

 

Az akadémia 110 gimnáziummal áll kapcsolatban, az ott tanulók közül választja ki a legtehetségesebb diákokat. A fiatalok a Szegedi Tudományegyetemre kerülve a tehetségüknek és képességüknek megfelelő képzést kapnak, majd a diploma megszerzését követően posztgraduális képzésen válhatnak elismert kutatóvá. A kollégiumban, amely a tervek szerint 2019 szeptemberében nyílhat meg, az egyetemi hallgatók minden héten a világ legkiválóbb egyetemeinek kutatóitól, Nobel-díjas tudósoktól tanulhatnak majd.

 

MTI/T.D.