Szegeden is sikeresen pályáztak a munkahelyteremtő fejlesztésekre

B. Nagy László kormánymegbízott meglátogatta az exportra termelő, szaniter termékeket gyártó szegedi Sanex Pro Ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t, amely nemrég 17 új munkahelyet teremtett.

\"\"


Ezt a Nemzetgazdasági Minisztérium munkahelyteremtő pályázatának köszönhetően tehetet meg, miközben fejlesztették az eszközparkot és növelték a cég kapacitását és termelékenységét is. A vállalkozás már 2012-ben is sikeres központi munkahelyteremtő beruházást hajtott végre, erősítve nemzetközi piaci helyzetét, jelentősen fokozva versenyképességét. Tavaly ismét pályázott a szegedi cég, és a mostani forrásból tovább fejlesztették az eszközparkot - ezáltal természetesen a munkavállalók száma ismét emelkedett.


A minisztérium január 9-én ismét meghirdette a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására kiírt pályázatát A 13 milliárd forintos beruházás-segítő alapból tavaly 84 megyei pályázó 747 millió forintot nyert el és ebből 376 új munkahelyet teremtett – ezzel Csongrád a negyedik legeredményesebben pályázó megye az országban.


-tk-