Szegeden is bemutatkozik a Kormányhivatal

Országosan is egyedülálló kezdeményezést mutat be nocember 28-án a Csongrád Megyei Kormányhivatal. A Nyílt nap során szerte a megyében 57 helyszínen - Szegeden is - több mint 30 partnerszervezettel együttműködésben legalább ötezer embert sikerül majd közvetlenül elérni.

B. Nagy László kormánymegbízott


A Nyílt nap alkalmából B. Nagy László kormánymegbízott ismerteti a Hivatali Kézbesítő Szolgálat működését, amelynek segítségével május óta 21 millió forintot takarított meg a szervezet. A Kormányhivatal küldeményeit közvetlenül a címzetteknek eljuttató szolgálat egyelőre Szegeden és Hódmezővásárhelyen látja el feladatát. 

A Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv a Vasas Szent Péter utcai (1-3 szám.) épületében várja az érdeklődőket, ott, ahol egyébként az orvosi felülvizsgálatokat is végzik.

Minden bizonnyal a Szeged Járási Hivatal (Szeged Huszár u 1.)  okmányirodájának programja fogja a legnagyobb érdeklődést kiváltani, ahol az A-HÍD Szeged vízilabdásai válnak néhány óráig okmányirodai ügyintézőkké.

A Polgármesteri Hivatal Galéria nagytermébe (Kossuth tér 7.) dr. Holubán Csilla, a Csongrád Járási Hivatal vezetője hívott össze fórumot, ahol tájékoztatást ad a lakosságnak a hivatal működésének első évéről.


-kt-