Szegeden beszélt az ÁSZ az önkormányzatok ellenőrzéséről
Szegeden folytatódott az Állami Számvevőszék (ÁSZ) és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) együttműködésében zajló, egyedülálló országos előadássorozat.

Célja, hogy az ÁSZ tapasztalataira, illetve a kormányhivatalok törvényességi felügyeletére építve felhívják az önkormányzatok figyelmét az esetleges kockázatokra, a működés megfelelő szabályozottsága.
A Csongrád Megyei Kormányhivatalban dr. Benedek Mária, az ÁSZ felügyeleti vezetője, valamint dr. Zöld-Nagy Viktória, a KIM területi közigazgatásáért fejlesztésért felelős helyettes államtitkára tájékoztatta az eddigi ellenőrzések eredményeiről az önkormányzatok vezetőit.
A szegedi konferencián elhangzott: az ÁSZ a 2012-es ellenőrzési programja során kockázatelemzéssel kiválasztott 38 önkormányzatot, amelyeknél a belső kontrollrendszer kialakítását, azok működtetését, valamint a belső ellenőrzés munkáját vizsgálta. A 38 nyilvánosságra hozott jelentés igazolta a kockázatot, hiszen a belső kontrollrendszer 34 önkormányzatnál nem működött megfelelően.
-csa-