Nem kopik el a szegedi papucs

Hosszú évek után végre megoldódni látszik a szegedi papucs továbbélése. Az idős Rátkai Sándortól az egyedi lábbelikre szakosodott Sallay család veszi át a ma már jobbára dísztárgynak használt, népművészeti értékű papucsok készítését.

Szinte biztos, hogy nem marad autentikus papucs nélkül Szeged. A híres lábbeli gyártása komoly veszélybe került, mivel manapság csak egyetlen idős mester, Rátkai Sándor készíti a népművészeti alkotásokat.
A szegedi papucsosság megmentéséért évek óta történnek erőfeszítések, egy kuratóriumot is létrehozott Dr. Rátkai György, a cipész fia a Szegedi Ifjúsági Ház Kht-val közösen. Bár jelentkező volt, ennek ellenére sem sikerült a legégetőbb problémát, az utód keresést megoldani.

* Hallgassa meg Sallay Tiborral, a szegedi papucs hagyományának folytatójával készített interjúnkat:

Az új kuratóriumi tagok megválasztása után azonban most megoldódni látszik az utódlás: Sallay Tibort, a Sallay Cipő vállalkozás tulajdonosát kérték fel a szakma folytatására. A Kis Ernő utcában a látványműhely melletti üzlethelység információs pontként is fog szolgálni a turisták számára.
- Fontosnak tarom, hogy továbbvigyük ezt a mesterséget, mivel ez Szeged egyik jelképe. A gyártás mellett terveim közt van az is, hogy ismét országos hírnevet szerezzünk a díszes Rátkai papucsnak - mondta Sallay Tibor, aki leginkább kézzel készített, egyedi cipőiről ismert Szegeden.

Kérdésünkre, hogy miért csak most keresték meg, Sallay Tibor azt válaszolta, hogy már nagyon égető a helyzet és már nincs idő újabb sikertelen próbákra.
- Nem egyszerű egy ilyen lábbeli elkészítése, mindenképp tapasztalatot igényel. Nem egy szakmakezdőre kellett volna gondolni az utódkereséskor.
A szegedi papucs továbbélése ezen a héten a papírok aláírásával végre megoldódhat. Az utánpótlás nem csak néhány évre szól, ugyanis Sallay Tibor fia Dániel is a szakmában maradt, így később ő veheti át a hagyomány továbbvitelét.
Sallay Tibor bizakodó, mivel már most kapott megrendeléseket. Véleménye szerint az általa készített papucsok nem használati tárgyként, hanem emlékként vagy dísztárgyként fognak funkcionálni.

 

Forrás: www.szeged.hu - Szeged Online

 

Szóljon hozzá! MCOnet Fórum