Munkáltatói fórummal egybekötött állásbörzét rendeznek Szegeden

A Szegedi Járási Munkaügyi Krendeltség szeptember 27-én, pénteken 9-től 12-óráig rendezi meg a munkáltatói fórummal egybekötött állásbörzét, a Bocskai utca 10-12 szám alatti épületben.  A programot B. Nagy László, a Csongrád Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja és Bodó Imre, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Szegedi Járási Hivatal vezetője nyitja meg.

A munkaerőpiacon hátrányos helyzetben lévők foglalkoztatása a célja annak a holnapi állásbörzének, amelyet munkavállalóknak és munkáltatóknak rendez a Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Szeged Járási Központja. A rendezvény biztosítja a személyes találkozás lehetőségét álláskeresők és a munkaadók között, annak érdekében, hogy a cégek megtalálják a megfelelő munkavállalót.

B. Nagy László,

 

A programot B. Nagy László, a Csongrád Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja nyitja meg




A mostani állásbörzére elsősorban azokat az álláskeresőket várják, akik alacsony iskolai végzettségűek, pályakezdők, 25 év alattiak, 50 év felettiek, GYES-ről, GYED-ről, ápolásból visszatérők, FHT támogatásban részesülők, valamint tartós munkanélküliséggel veszélyeztetettek. Az érdeklődők, az álláslehetőségek mellett számos olyan szolgáltatással találkozhattak a rendezvényen, amelyek elő tudják segíteni a sikeres elhelyezkedést.


-tk-