Méltóságteljes volt a március 15-i megemlékezés

A Szegedi Nemzeti Színház művészei adtak ünnepi műsort március 15-én, a Klauzál téren, ahol a város és az egyetem vezetői megkoszorúzták az óvodások által már korábban feldíszített Kossuth szobrot. Az ünnepi beszédet Novák István mondta.

A március 15-i ünnepségek a hagyományok szerint a Városháza előtt, az Országzászló felvonásával kezdődtek vasárnap délelőtt. Az ünneplők ezután átvonultak a Klauzál térre, ahol a Szegedi Nemzeti Színház művészei adták elő Petőfi Sándor, Ady Endre, Vörösmarty Mihály, Kassák Lajos és Illyés Gyula műveit, sőt, Kossuth is szólt simét a szegediekhez a jólismert erkélyről.

Ugyancsak a szokások szerint a város, az egyetem, a civil, a politikai szervezetek és hagyományörző egyesületek vezetői megkoszorúzták az óvodások által már korábban feldíszített Kossuth szobrot. A téren körülbelül 1500 ember gyűlt össze.

Az ünnepi szónok az idén Szeged díszpolgára korábbi főépítésze,Novák István volt. Beszédében kihangsúlyozta, csak egymás kezét fogva, közös erővel kerülhetünk ki a válságból. A Klauzál téren tartott méltóságteljes megemlékezésen mintegy 1500-an vettek részt, sokan családosan jöttek ünnepelni.

A szegedi március 15-i megemlékezések délután is folytatódtak, ahol Magyar Anna a megyei közgyűlés elnöke és Gál Kinga Európai Parlamenti képviselő mondtak ünnepi beszédet, a műsorban pedig föllépett Sasvári Sándor színművész, Sövény Tibor előadóművész és a Pavane Tánccsoport. A tömeg ezután átvonult Klauzál Gábor szobrához, melyet megkoszorúztak.

 

Forrás: www.szeged.hu - Szeged Online

 

Szóljon hozzá! MCOnet Fórum