Még az idén dönthetnek a szegedi lézerközpontot működtető konzorcium létrehozásáról

Még az idén dönthet az Európai Bizottság a szegedi lézeres kutatóközpontot, az ELI-ALPS-ot is működtető Európai Kutatási Infrastruktúra Konzorcium (ERIC) létrehozásáról.

A közlemény szerint Magyarország, Csehország, Olaszország és Litvánia mint alapító tagok májusban nyújtották be közösen Brüsszelben az ELI-ERIC megalapítására vonatkozó kérvényt. A tudományos célú nagyberendezések nemzetközi működtetéséhez jogi-adminisztratív keretet biztosító konzorcium létrehozásával megnyílhat a kapu a hazai lézeres tudományos kutatások további fejlődése előtt. A szervezeti forma fő előnye, hogy a kutatási infrastruktúra működtetése rugalmasabban igazítható a felmerülő igényekhez és a működtetési költségek megoszlanak a konzorcium tagjai között. Így a szegedi lézerközpont működése is rugalmasabb és költséghatékonyabb lehet, amivel az intézmény még közelebb kerül ahhoz, hogy rövid időn belül a világ egyik vezető lézeres kutatási központjává váljon.
 
szegedi-lezerkozpont
 
A közlemény idézte Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, aki kifejtette, a prágai és szegedi szuperlézerközponttal közösen megállapodtak, hogy Európai Kutatási Infrastruktúra Konzorciumot (ERIC) hoznak létre azért, hogy a tudományos kutatásokban jobban kihasználhassák a két csúcsszintű kutatóközpont kapacitásait és lehetőségeit. A politikus úgy fogalmazott, már a kezdetektől azzal számoltak, hogy más országok is csatlakoznak majd a projekthez. Az intézet fizikusokon és biokémikusokon kívül más tudományágak képviselői számára is kitűnő feltételeket biztosít a kutatásokhoz - mondta. A központ az ELI-ERIC konzorcium létrejöttét követően fokozott húzóerőként fog hatni Magyarország műszaki-tudományos fejlődésére, a háttéripar versenyképességére és a gazdaság technológiai színvonalára. Még inkább elősegíti innovációs és ipari parkok, innovációs szolgáltatások megtelepedését, valamint további fejlesztéseket ösztönözhet, erősítve ezzel a régió gazdaságát.
 
MTI/T.D.