Közösségi tereket tervezünk

Garzó Márk, a 8-as választókerület képviselőjelöltje és Kothencz János, a Fidesz-KDNP-L.É.T. polgármesterjelöltje utcafórumot tartott Makkosházán.

A jelöltek a lakókkal ismertették, miként lépnének fel a problémáik megoldásáért. A fórumot a „Tervezzük együtt…!” címmel útjára indított bejárássorozat részeként tartották meg. A kezdeményezés eredményeként a jelöltek az emberek valódi problémáival szembesülnek, melynek következtében közösen könnyebben tudnak megoldást találni a felmerülő nehézségekre. „Jó érzéssel mondhatom azt, hogy a bejárássorozat sikeres volt, ezáltal fel tudunk lépni az emberek problémáinak megoldásáért” – mondta a kormánypártok és a L.É.T. – Lakótelepi Emberek Érdekképviseleti Társulása által támogatott polgármesterjelölt.

A körzetben a szemétgyűjtő ládákra a lakosok közül többen panaszkodtak: régiek és túl kevés van belőlük kihelyezve. „Nagyon fontos lenne, hogy a szemetes kérdés megoldódjon. Ennek pontosan utána kell járni, de nem hiszem, hogy a városvezetésnek nagyon nagy beruházás lenne, hogy több konténert vagy szemetest helyezzen ki” – tette hozzá Garzó Márk képviselőjelölt. Focipálya kialakítását is szorgalmazták a helybéliek, hiszen a gyerekek jelenleg a panelok falához rugdossák a labdát. „A gyermekek a ház falához rúgják a labdát, ami így amortizálódik. Nincsenek megfelelő közösségi terek kialakítva, ami van, azokat nem fejlesztik. Tervünk, hogy ilyen tereket hozunk létre, ahol a fiatalok értelmesen tölthetik el a szabadidejüket, nem rongálva közben a környezetüket” – fejtette ki Kothencz János.

 

\"\"