Kedden kezdődik a makói hármas gyilkosság tárgyalása

Kedden kezdődik a tavaly történt makói hármas gyilkosság tárgyalása a Csongrád Megyei Bíróságon. Az ügyészség előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés miatt emelt vádat az ügyben.

A vádirat szerint a lány volt barátja bízta meg a vádlottat 2008 májusában, hogy menjen vele barátnője házához, és segítsen az ottmaradt dolgait összepakolni. Közben a férfi megkérte a vádlottat, hogy ölje meg barátnőjét és őt is. Ebbe a vádlott beleegyezett és még a lakásán magához vett egy kést. A házban először a barátnővel végzett, majd a lány nagymamáját, végül saját barátját ölte meg.

A makói áldozatokat két egymás melletti helyiségben találták meg, mindhármukon több vágott és szúrt seb volt. A gyilkos elvitte a ház elől az egyik áldozat autóját is, amit később Hódmezővásárhelyen találták meg. A férfit végül egy szegedi szórakozóhelyen fogták el, ahol ellenállás nélkül megadta magát.

 

Forrás: www.szeged.hu - Szeged Online

Szóljon hozzá!