Ismét a Rotary nyitotta a báli szezont
A 20.000 Ft-os belépőből ezúttal is a rászorulókat támogatja a klub. A Rotary bál bevételét és a felajánlásokat ezúttal a Rotary a hátrányos helyzetű de tehetséges diákok ösztöndíjára, három országból érkezett 30 gyermek kishomoki táborban történő nyári üdültetésére, valamint a korábbi évekhez hasonlóan a szegedi általános iskolák akadálymentesítésének előkészítő támogatására fordítja majd.
Az új helyszín egyáltalán nem zavarta a bálozókat, a korábbi évekhez hasonlóan hajnalig tartott a mulatozás. Az ételkülönlegességek és italok mellett színvonalas program szórakoztatta a vendégeket. 2007-ben Horgas Eszter fuvolaművész, idén pedig a kiváló zeneszerző és előadóművész, Tolcsvay László volt az est sztárvendége. A gitárvirtuóz a régebbiek mellett a Kapcsolj át! című új nagylemezéről is válogatott dalokat. A talpalávalót a bálteremben a Zsomboys zenekar, míg a földszínti kávézóban Juhász Máté zongorista szolgáltatta, a táncos produkciókat pedig a Hóra Színház tagjai adták elő a közönségnek.
Az érkező vendégeket Juhász János soros elnök köszöntötte, ezután a nyitótánc, majd borkostolóval egybekötött vacsora következett. Tolcsvay László műsora után értékes tombola nyereményeket sorsoltak ki, majd a bálozók nagy része egészen hajnali 3-ig , azaz a utolsó táncig maradt.
szeged.hu - Szeged Online