Húsvéti programok Ópusztaszeren
Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban tartott sajtótájékoztatón Horváth Gábor igazgató bemutatta a Feszty-kártyát, amellyel kedvezményes feltételekkel lesz látogatható a park. Az igazgató ezzel együtt felkérte Feszty Zsoltot, hogy mint a körképet megalkotó Feszty Árpád unokája, legyen az emlékpark nagykövete. A tájékoztatón a Csongrád Megyei Önkormányzatot képviselő Bodó Imre arról beszélt, hogy mennyire fontos lenne az, hogy az állam is fontosnak tartsa ennek a nemzeti kincsnek a megőrzését.
Horváth Gábor kínálatuk megújulásáról is beszélt. A „Lépj be a múltba!" nevet viselő programjuk keretében „élővé" teszik a skanzent. Ez azt jelenti, hogy mind a 18 kis tanyán a park népviseletbe öltözött munkatársai fogadják majd a látogatókat, akik ki is próbálhatják, hogy milyen munkákat végeztek el nap, mint nap a tanyai gazdák és gazdaasszonyok. A vendégek kóstolhatnak igazi, kemencében sült kenyeret, kalácsot, őrülhetnek kukoricát a csirkéknek, libáknak, és meríthetnek vizet a gémeskútból, készíthetnek korbácsot és ha már Húsvét, akkor festhetnek tojást is - természetesen hagymahéjjal.
A Feltámadás ünnepére egyébként kétnapos programsorozattal készülnek Ópusztaszeren - mondta el Gulyás László vándormuzsikus. A programok Rügyfakasztó Vasárnap délelőtt 10 órától ételáldással és határkerüléssel kezdődnek és Vízbevető Hétfőn „Kókonya bállal" fejeződnek be.
Forrás: www.szeged.hu - Szeged Online