Előrelépés a daganatos megbetegedések kutatásában Szegeden
A General Electric Healthcare üzletága (GEHC) 221 millió forint összköltségű kutatási fejlesztési projektet vonz szegedi irodájába. A projekt célja olyan új orvosi szoftver alkalmazások fejlesztése, amelyek a széles rétegeket érintő daganatos megbetegedések hatékonyabb gyógyítását segítik.
GEHC a kutatás-fejlesztésbe bevonja a Szegedi Tudományegyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinikákat és az Optikai és Kvantumelektronikai Tanszéket. "A Szegedi Tudományegyetem és GEHC 2001 óta folytat sikeres együttműködést kutatás-fejlesztési projektekben, így az egyetem részt vett korábban olyan kutatásokban, amelyek a röntgen képek minőségének javítását, vagy például az orvosi képeken a szervek pontosabb elhatárolását segítették. Ezen projektek erős alapot adtak, hogy az SZTE 3 részlege is hatékonyan bekapcsolódhasson a jelen pályázatba, segítve a GEHC által gyártott és fejlesztett eszközök minél pontosabb illeszkedését a klinikai igényekhez." - nyilatkozta Prof. dr. Szabó Gábor az egyetem rektora.
A projekt legnagyobb újdonságát a GEHC korábbi fejlesztésén alapuló, Duál Energiás CT eszköz (DECT) többletinformációjának gyakorlati alkalmazása jelenti. A DECT által alkalmazott módszer lényege két különböző energiájú átvilágítás használata a CT-felvételek készítésekor. Mivel az egyes anyagok röntgenelnyelési együtthatója eltér a két energiaszinten, így a hagyományos CT-vel szemben pontosabb lágyszövet azonosítás érhető el. Ez megkönnyíti a kis méretű struktúrák (mint a hajszálerek, vagy tumorok) észlelését, aminek kulcsszerepe van a daganatok kiterjedésének megállapításakor, illetve az azokat tápláló erek meghatározásakor.
A fejlett társadalmakban a népesség elöregedése miatt egyre több a daganatos megbetegedés. A statisztikák alapján a daganatos halálozási okok között a máj daganatok a harmadik helyen találhatók. Más eredetű tumorok esetén (tüdő, vastagbél, emlő) rendkívül gyakori az áttét keletkezése a májban, amely sok esetben korábbi halálozást okozhat, mint a primer daganat. "A DECT-vel kapcsolatos kutatások ezeken a területeken előrelépést hozhatnak. A duál energiás technológia lehetőségeinek kiaknázása segítheti a daganatos megbetegedések korai felismerését ("Early Health"), új lendületet ad a tudományos kutatásnak és globálisan az egészségügyi ágazat számára az eredményes innovációt segíti elő. A jelenlegi projekt egy hosszantartó fejlődés előfutáraként szolgálhat a magyarországi GEHC telephelyek növekedésére." - fejtette ki Bijan Dorri, GE Healthcare CT fejlesztés vezető menedzsere.
A szegedi iroda működését segíti a városvezetéssel és az ágazat szereplőivel kialakított jó kapcsolat. Szegeden alakult a Szoftveripari Innovációs Pólus Klaszter, melynek a GEHC is alapító tagja. "A GEHC fejlesztés hozzájárul a szegedi BIOPOLISZ program céljainak eléréséhez: a város 2015-re nemzetközileg elismert tudásközponttá kíván válni, ahol az innovatív ipari megoldások és üzleti szolgáltatások dinamikus gazdasági fejlődést generálnak. A projekt ugyanakkor segít a térség foglalkoztatási helyzetének javításában is, különös tekintettel a magasan képzett munkaerő megtartására." - mondta Nagy Sándor, Szeged városfejlesztési alpolgármestere.
A GE Healthcare-ről
A GE Healthcare a betegellátásban új korszakot nyitó transzformációs egészségügyi technológiák fejlesztésével és gyártásával foglalkozik. Az egészségügyi képalkotás, információ-technológiai rendszerek, egészségügyi diagnosztika, betegfelügyelő rendszerek, betegség-kutatás, gyógyszerkutatás és bio-gyógyszerészet területén szerzett szakértelmét a GE Healthcare a betegségek korábbi stádiumban történő felfedezésének, és az egyénre szabott kezelések kidolgozásának szolgálatába állítja. A GE Healthcare szolgáltatásainak széles választéka elősegíti a hatékonyság növelését, valamint lehetővé teszi az egészségügyi dolgozók számára a rákos megbetegedésekben, neurológiai vagy szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők jobb diagnosztizálását, kezelését és gyógyítását.
Az angliai székhelyű GE Healthcare üzletág a GE évi 17 milliárd USD árbevétellel rendelkező üzletága. A vállalat több mint 46 000 munkatársat foglalkoztat a világ több mint 100 országában, elkötelezetten segítve az egészségügyi szakemberek munkáját és a betegek gyógyítását.
A GE Healthcare Magyarországon
A GE Medical Systems 1998-ban kezdte meg működését Budapesten az üzletág magyarországi kereskedelmi képviseleteként. 1999-ben elindult a klinikai alkalmazások kutatása és fejlesztése; azóta a bővítés folyamatosan zajlik. Kiépült egy kutató-fejlesztő bázis, amellyel kapcsolatban jelentős (1,5 milliárd Ft) összegű zöldmezős, csúcstechnológiai beruházást is végrehajtott a cég. A budaörsi telephelyen, közel 10.000 m2-es területen, világszínvonalú fejlesztés és gyártás folyik mintegy 300 alkalmazottal, közülük 150 fejlesztővel.
2007-ben megnyílt a GE Healthcare szegedi K+F irodája a Dél-alföldi Neurobiológiai Regionális Tudásközpont (DNT) keretein belül. Az iroda a cég középtávú ipari kutatásának magyar központja, melynek küldetése, hogy növelje a GEHC technikai és tudományos szerepét, és segítse a technológiatranszfert. Szerepéhez tartozik a tudományos kapcsolatok koordinálása és a cégen belüli innováció katalizálása; e tevékenységéért az SZTE 2007-ben Alma Mater díjjal tüntette ki.