Elfogadták a 2018-as szegedi költségvetést

A szegedi közgyűlés elfogadta az önkormányzat 2018-as költségvetését. Az 57 milliárd forintos főösszegű büdzséből 30 milliárd forintot fordítanak fejlesztésére, és 27 milliárdot az önkormányzat működési kiadásaira.

Botka László polgármester a vita során úgy fogalmazott, a költségvetés lehetővé teszi, hogy folytatódjon az elmúlt évekre jellemző békés építkezés, sok olyan beruházás valósulhat meg, amely erősíti Szeged versenyképességét. Az önkormányzati cégek alkalmazottai jövedelmének növelésére 500 millió forintos béremelési alapot hoztak létre. A város 600 millió forintot fordít szociális kiadásokra, a többi közt lakhatási és szociális támogatásokra. Folytatják több mint egymilliárd forintból az önkormányzat tavaly megkezdődött út- és járdafelújítási projektjét - közölte a politikus.

 

Elfogadták a 2018-as szegedi költségvetést

500 millió forintos béremelési alapot hozott létre a szegedi önkormányzat

 

Póda Jenő képviselő hangsúlyozta, bár a lehetőség adott lenne a jelentős adócsökkentésre, az önkormányzat nem mérsékli a vállalkozások terheit. Módosító csomagot nyújtottak be a költségvetéshez, magasabb összeget fordítottak volna a többi közt ifjúsági, sport-, idős- és egyházügyi támogatásokra, de nem támogatta a közgyűlés többsége.   A testület döntött a Dorozsmai Nagybani Piac Kft. 96 százalékos önkormányzati üzletrészének nyilvános pályázaton történő értékesítéséről, alapárként 530 millió forintot határoztak meg. A területet mezőgazdasághoz kötődő szolgáltatásra hasznosíthatja az új tulajdonos, a pályázónak vállalnia kell a hagyományos dorozsmai vásár megtartását.

 

MTI/T.D.