B. Nagy László: úgy tűnik, Szegednek nincs szüksége több gyerekre

Rosszindulatú hozzá nem értés mondatta Botka Lászlóval, hogy a kormány családpolitikája miatt csökken a gyermeklétszám – véli B. Nagy László, a város országgyűlési képviselője.

\"\"

 

A fideszes képviselő Orbán Viktor tavaszi ülésszak előtt elmondott parlamenti expozéját a szegedi óvodabezárásokhoz kapcsolva kifejtette: a kormány kiáll a családok és az otthonteremtés mellett, és cél a középosztály megerősítése, a polgári berendezkedés felépítése. A miniszterelnök ugyanis a családok megerősítéséről is beszélt napirend előtti felszólalásában. B. Nagy László a családi otthonteremtési kedvezmény kapcsán elmondta, minden település vezetője abban érdekelt, hogy ne fogyjon, hanem gyarapodjon a népesség. Egyes települések kifejezetten vonzzák munkalehetőségeikkel a családokat, másutt ingyen telket biztosítanak a letelepedéshez. Ami Szegeden történik - véli B. Nagy - az lassan már kezd kriminálissá válni.

 

 


\"Most döntöttek öt óvoda bezárásáról, mely lépést természetesen lehet statisztikai adatokkal indokolni, de én nem gondolom, hogy ennek most itt lett volna a helye, hiszen a kormányzati döntések és a gazdaságpolitika egyaránt arra irányul, hogy több gyermek szülessen Magyarországon. Úgy tűnik, Szegednek nincs szüksége több gyerekre” – mondta a képviselő. B. Nagy úgy véli: bárkit megkérdeznek erről a kérdésről, egyetlen értelmes ember sem válaszolná azt, amit Szeged MSZP-s polgármestere Botka László, aki szerint \"a nagy keresztény családbarát orbáni politika vezetett ide\".


szegedma.hu / MCOnet