Zugó vastaps ünnepelte José Curát

José Cura 2008 után ismét duplázott Szegeden, hiszen most Cavaradossi szerepében alkotott felejthetetlent Sümegi Eszterrel a címszerepben. Dusha Béla fotóművész megörökítette az előadás pillanatait, de most a nem jelmezes próbáról láthatunk képeket.
José Cura eljött, énekelt és győzött mondhatnánk stílszerűen, hiszen az argentin sztártenor mindkét nap zajos sikert aratott a Szegedi Nemzeti Színházban. A Tosca előadások hatalmas tapsviharral zárultak, a közönség az opera végén felállva éljenezte Curát. A sikerében osztozhatott a szintén nemzetközi hírű Sümegi Eszter is, aki a címszerepet énekelte. A teltház természetesen borítékolható volt, hiszen a Nemzetközi Placido Domingo Énekverseny finalistája már 2008-ban is óriási sikerrel lépett fel Szegen. José Curát a keddi előadás után csütörtökön is hangos vastaps köszöntötte Cavaradossi szerepében. A második előadást követően, a tenor elutazása előtti estén, a társulat pezsgős koccintásal ünnepelte az énekest a színfalak mögött. José Cura nem csak hangjával, hanem rendkívül barátságos természetével és emberileg is kiemelkedik a sztárok közül. A keddi előadást követően a fogadáson például meglepően közvetlen módon mindenkivel szívesen fotózkodott. Cura maga is amatőr fotós, szívesen fotografál, Szegedet is "körbekattintotta" már gépével.

 

Nagyon reméljük, hogy a 3 gyermekes argentin sztár jövőre is megtiszteli jelenlétével a Szegedi Nemzeti Színház társulatát. A Puccini Tosca előadásáról nagyon sok fotó készült, azonban mi egy különleges galériával készültünk. Dusha Béla fotóművész megragadó képein José Cura hétfői, nem jelmezes próbájába nyerhetünk bepillantást.

 

Forrás: www.szeged.hu - Szeged Online

Szóljon hozzá!