Vény nélküli pirulák a boltban - Szeged
Szeged - Egyre több helyen – benzinkútnál, illatszer-, bio- és vegyesboltban – árulnak vény nélküli gyógyszereket Csongrád megyében.
Bár több üzletlánc is beszállt az üzletbe, a kiskereskedők szerint az új áru nem hoz sokat a konyhára.
Több mint ötszörösére nőtt fél év alatt Csongrád megyében azon forgalmazóhelyek száma, ahol patikán kívül juthatunk vény nélküli gyógyszerekhez. Júniusban csupán három, mára összesen tizenhat ilyen bolt működik Szegeden, Csongrádon, Hódmezővásárhelyen, Makón, Szentesen, Szatymazon és Mórahalmon. Akad köztük több benzinkúti shop, illatszerüzlet, de élelmiszer- és bioboltban is árulnak vény nélküli medicinákat.
A mórahalmi gyógyszertár és a gyógynövénybolt tulajdonosa több mint fél éve vágott bele a patikán kívüli gyógyszerforgalmazásba. Némethné Engi Etelka azt mondja, azóta nem igazán indult be a bolt, pluszforgalmat nem hozott. Bár a tulajdonos gyógyszerész, a kisváros lakói továbbra is inkább patikájában, nem a gyógynövényboltjában keresik a gyógyszereket. A gyógynövényboltban 90-100-féle vény nélküli medicinát tart, szélesíteni – az eddigi tapasztalatok alapján – nem is akarják a palettát. Megfázásra, lázra, fájdalmakra adható szereket, homeopátiás készítményeket visznek innen a páciensek.
– A törvény sajnos indokolatlanul leszűkítette a patikán kívül eladható gyógyszerek fajtáit. Számtalan olyan vény nélküli szer van ugyanis, amit továbbra is csak patikában lehet megvenni. Amiket árulhatunk, azok a kevésbé népszerűek közé tartoznak, ezért nem hoznak nagy forgalmat – árulta el Gurbó Éva, aki a megyében elsőként kezdte meg a vény nélküli gyógyszerek eladását. Az újszegedi gyógyközpontban működő biobolt üzletvezetője szerint az épület orvosi rendelőivel „szimbiózisban" tudnak csak megélni. Tőle főként vitaminokat, táplálékkiegészítőket, meghűlésre és lázra adható medicinákat visznek.
– Ma kaptuk meg az árut, egyelőre még nem tudom megmondani, milyen forgalom várható belőlük – közölte tegnap Molnár Helga, a Drogerie Markt szegedi, Károlyi utcai boltjának vezetője. Az illatszerbolt-hálózat nagyjából egy hónapja szállt be a patikaszerüzletbe, Csongrád megyei boltjaiban a héten indul az eladás. Az üzletvezető elmondta: három szegedi üzletükben egy-két méter hosszan lesznek a polcokon a gyógyszerek. Ez nagyjából 135-270-féle készítményt jelent.
Újabb patikák
Az egyéb eladóhelyek gyarapodása mellett a közelmúltban újabb gyógyszertárak is nyíltak és nyitnak hamarosan Szegeden. A Kereszttöltés utcában és a Corában is működik már patika, a pénteki közgyűlés előtt pedig véleményezési előterjesztés szerepel a Szeged Plazában és a Rókusi körúti Tescóban tervezett gyógyszertár nyitva tartásáról. Úgy tudjuk, hónapokon belül fogadja a pácienseket a Bécsi Kávézó helyén nyitó Pingvin, és az Oskola utcai Dóm patika is.
Szakmailag kockázatos
Bár forgalomcsökkenéstől nem tartanak, szakmailag továbbra is kockázatosnak gondolják a vény nélküli gyógyszerek patikán kívüli árusítását egyes szegedi belvárosi patikák vezetői. Mint mondták, az ilyen készítmények többnyire nem önmagukban, hanem együtt szedve jelentenek nagy veszélyt. Egyféle szer beszedése is komoly bajba sodorhatja azonban azokat, akik alapbetegségük – például cukorbaj, vesebetegség – miatt érzékenyek azok összetevőire. Konkrét esetben erre egy gyógyszerész azonnal figyelmezteti a pácienst, a benzinkútnál ugyanez nem várható el.
Forrás: www.delmagyar.hu
Vény nélküli pirulák a boltban - Szeged - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!
Szeged linkajánló: szegedlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés. Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu