Védelmi Innovációs Kutatóintézet jött létre Szegeden

Újabb munkahelyteremtő beruházás segíti Szeged városát.

 

Védelmi Innovációs Kutatóintézetet hoz létre a kormány a szegedi Science Park területén, mely a magyar egyetemek és kutatóintézetek szaktudását erősíti meg védelmi ipar-kutatási, fejlesztési és innovációs területen.
 
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elmondta: „Célunk, hogy 2030-ra Magyarország védelmi ipara a térség meghatározó szereplőjévé váljon. Ennek részeként Védelmi Innovációs Kutatóintézetet hozunk létre, melynek egyik lába Szegeden lesz, ahol lézeres kutatások zajlanak majd. Erre 5 milliárd forintot fordít a kormány, a tervek szerint 2025-re készül el az épület, egészen addig a Szegedi Tudományegyetemtől bérlünk épületet a munkavégzéshez.”
 
A 20 hektár területű intézet együttműködik majd az egyetemekkel, a védelmi ipari klaszterrel, a minisztériumokkal, a Magyar Honvédséggel, mi több, még az Európai Unióval és a NATO-val is.
 
G.B.
 
(Forrás: szegedma.hu)