Tizenkét évre csökkentenék a büntethetőségi korhatárt - Szeged
Szeged - A gyermekbűnözés visszaszorítása, illetve hatékonyabb kezelése érdekében a büntethetőségi korhatár 14 évről 12 évre való csökkentését támogatja Horányi Miklós.
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség főügyésze lapunknak vázolta érveit.
A gyermekbűnözés visszaszorítása, illetve hatékonyabb kezelése érdekében a büntethetőségi korhatár 14 évről 12 évre való csökkentését támogatja Horányi Miklós. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség főügyésze lapunknak vázolta érveit. A Szegedi Városi Bíróság elnökhelyettese, Kádár Gábor úgy nyilatkozott: a tapasztalatok tükrében nem lenne ellenére a változtatás. A téma országszerte nagy vitát válthat ki.
A statisztikák szerint a fiatalkorúak, tehát a 14 és 18 év közöttiek ellen évente több mint 3500 bírósági eljárás folyik országosan. – Tapasztalataink szerint Csongrád megyében és Szegeden is szaporodik a rablások száma. A fiatalok a legtöbb esetben csoportosan követik el a bűncselekményeket – nyilatkozta lapunknak Kádár Gábor. A Szegedi Városi Bíróság elnökhelyettesének elmondása szerint esetenként a 14 év alatti gyerekek is komoly bűnlajstrommal rendelkeznek. Például iskolák, szórakozóhelyek és bevásárlóközpontok környékén sok gyermeket zsebeltek már ki hasonló korúakból álló galerik: a telefonok és az mp3-lejátszók a legnépszerűbbek. A „bűnözőpalánták" mindezt megtehetik, mert jól tudják, hogy a törvény nem büntetheti őket.
Kádár Gábor hétéves bírói tapasztalata szerint Szegeden egész családok rendezkedtek be a bűnözésre. – Vannak olyan rétegek, ahol az általános társadalmi felfogással szemben erény a bűnözés – közölte a bíró.
– Egyre több problémát jelent a kábítószer is – mondta lapunknak Horányi Miklós. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség főügyésze szerint gyakoriak a hétvégi diszkóbalesetek, amelyeknek sok esetben a drog és az alkohol az oka. Sajnálatos, hogy emberölési ügyekben is előfordulnak fiatalkorúak a vádlottak padján. Említhetném példaként a nemrég zárult Muki-pert – tette hozzá.
– Támogatnám, hogy a büntethetőségi korhatár 14-ről 12 évre csökkenjen – mondta lapunknak a főügyész, aki szerint az új büntető törvénykönyv kapcsán, szakmai körökben, ez szóba is került. A magyar jogrendben egyébként a 12 éves korhatár nem új, ugyanis a hatvanas éveket megelőzően volt erre vonatkozó gyakorlat.
Horányi Miklós szerint észre kell venni, hogy 14 év alatti gyerekek is számos bűncselekményt követnek el. Ráadásul a mai gyerekek sokkal érettebbek, mint a korábbi generációk voltak. Általánosságban nem igaz, hogy ilyen korú gyerekek nincsenek tisztában egy-egy tettük következményével – állítja a főügyész, aki azt is hozzátette: – Korántsem arról van szó, hogy a gyerekek majd börtönbe kerülnek, sokkal inkább a helyes irányú fejlődés a cél. Eszköze lehet ennek egy továbbfejlesztett pártfogó-felügyelői szolgálat, hisz a gyerekkel foglalkozni kell, hogy ne kövessenek el újra bűncselekményeket, és ne a bűnözői életre szocializálódjanak.
– A tapasztalatok tükrében ennek én sem lennék ellenére – közölte lapunkkal Kádár Gábor, aki úgy véli: elsődleges cél a nevelés. A szegedi bíróságon a fiatalkorúak ügye legtöbb esetben próbára bocsátással végződik, aminek tartama alatt a fiatalkorú pártfogó felügyelet alatt áll, elősegítve ezzel a megfelelő életvitelt.
Forrás: www.delmagyar.hu
Tizenkét évre csökkentenék a büntethetőségi korhatárt- Szeged - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!
Szeged linkajánló: szegedlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés. Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu