Telefonos csalók Szegeden és környékén - Szeged

"Szeged - Akár egymillió forintos nyereménnyel is kecsegtetnek azok a csalók, akik telefonon nagyértékű feltöltőkártya vásárlásra buzdítják a mobiltulajdonosokat. Az elmúlt hónapokban csak Szegeden és környékén rengetegen dőltek be ennek a trükknek, többen már a rendőrségen is feljelentést tettek.
A csalók azt kérik, hogy a feltöltőkártya számát diktálja be a vevő, ettől függ ugyanis a nyeremény. Persze ezután nem hogy nyeremény nincs, de még a frissen vásárolt feltöltőkártyájukat is más használja fel.

A szegedi Sípos Árpád csütörtök este kapta a nyereményhívást. Félmilliós bankkártyával kecsegtették, ha negyedórán belül vesz egy 10 ezer forintos feltöltőkártyát és a számát bediktálja telefonon. A férfinek azonban gyanús lett, hogy az állítólagos ügyintéző még a nevét sem tudta, és a háttérben hallható gyereksírás és edénycsörgés sem éppen az ügyfélszolgálatokon megszokott zaj. Sípos Árpád a Független Hírügynökségnek elmonda, hogy a titokzatos nő visszahívta ugyan, de arogáns volt, ezért letette a telefont.

A férfi feltöltőkártya vásárlás helyett azonnal hívta mobilszolgáltatóját, ahol felvilágosították, hogy csalásról van szó, így ugyanis egyik cég sem ad nyereményt ügyfeleinek. A telefonos csalókról már a rendőrségen is tudnak, az elmúlt hónapokban többen is tettek feljelentést."

Forrás: http://www.uno.hu

Telefonos csalók Szegeden és környékén - Szeged - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!

Szeged linkajánló: szegedlink.mconet.biz

Weblap gyártás, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu