Tarjánban járt a polgármesterjelölt

Kothencz János azt a választókörzetet látogatta meg, ahol egyéni képviselőjelöltként is indul.

Hamarosan megnyitja kapuit Tarján első közösségi háza – jelentette be a jelölt. A közterek rendbehozatala mellett egy rendőrőrs kialakítását is szorgalmazza Kothencz János, a jó közbiztonság érdekében. A „Tervezzük együtt...!” címmel meghirdetett bejárás során kettős szerepben érkezett a jelölt a Tarján II. – Felsőváros városrészét magába foglaló választókörzetbe. Kothencz nemcsak mint a Fidesz-KDNP és a L.É.T. által támogatott polgármesterjelölt, de mint egyéni képviselőjelölt is szólt az itteniekhez. Az emberek ismerősként köszöntötték, hisz hosszú évek óta itt él már, és ez a városrész volt a bölcsője az általa indított L.É.T. – Lakótelepi Emberek Érdekképviseleti Társulása Egyesületnek egyaránt.„Hosszú évek óta látogatjuk az itt élő embereket a L.É.T. önkénteseivel, jól ismerjük az itteniek örömét és bánatát egyaránt” – hangsúlyozta a polgármesterjelölt. A lakótelepiekért alakult önkéntes mozgalom számos színes rendezvénnyel kívánta közelebb hozni egymáshoz az itt élőket, a Klauzál téren felállított városi karácsonyfa helyett az itt élőknek állítottak fát egy közösségi ünnep keretében, de Mikulás ruhába bújva az önkéntesek a rászoruló családokat külön-külön is meglátogatták, hogy ajándékkal kedveskedjenek. “Képviselőjelöltként és polgármesterjelöltként is azért kívánok dolgozni, hogy az itt élőknek a lehető legtöbbet nyújtsa ez a város” – emelte ki Kothencz János.