Szegeden is estig várják a mammográfiás vizsgálatra a nőket
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyért Felelős Államtitkársága indította útjára a "Szűrési Staféta" programot, melynek az első rendezvénye a „Szűrés éjszakája” lesz április 25-én. Szeged is csatlakozott az országos kezdeményezéshez.
A mammográfiás vizsgálatra elsősorban azokat várják, akik hosszú évek óta nem jelentek meg - meghívás ellenére sem - a vizsgálaton, hiszen Magyarországon minden 11. nő mellében alakul ki rosszindulatú daganat. Évente több mint 2000 nő hal bele emlőrákba, miközben az időben felfedezett mellrák 80 százaléka gyógyítható.
A sikeres lebonyolításban aktívan közreműködnek a Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének és Járási Hivatalainak Járási Népegészségügyi Intézeteiben egészségfejlesztési tevékenységet végző munkatársai, valamint a megyében működő négy Egészségfejlesztési Iroda.
Dr. Tombácz Zsuzsanna megyei tisztifőorvos jelentette be, hogy pénteken Szegeden este 10-ig fogadják az I. számú Szakorvosi Rendelőben lévő Emlőszűrő Központban a vizsgálatra jelentkezőket.
Csongrád megyében 2014. április 25-én 4 emlőszűrő központban lesz lehetőség elmenni a szűrésre:
Szegeden az I. számú Szakorvosi Rendelőben lévő Emlőszűrő Központban (Szeged, Tisza Lajos krt. 97.)
Hódmezővásárhelyen a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó Hódmezővásárhelyi Emlőszűrő Központjában (Hódmezővásárhely, Dr. Imre József u. 2.)
Makón a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó Makói Emlőszűrő Központjában (Makó, Kórház utca 2.)
Szentesen a Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház Emlőszűrő Központjában (Szentes, Sima Ferenc u. 44-58.)
-kt-
Kép: Google