Szegedé a 2023-as Nemzetközi Informatikai Diákolimpia

Két év múlva Szegeden rendezik a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát.

Szeged városa rendezheti meg 2023-ban a jövő tudományokról, jövőkutatásról és programozásról szóló Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát. A 35. Nemzetközi Informatikai Diákolimpiának köszönhetően Szegedre érkeznek a világ legtehetségesebb fiatal programozói. 

A diákolimpia feladatai között olyan feladatokat és problémákat kell megoldaniuk a diákoknak, amelyekkel felsőoktatási tanulmányaik és karrierjük alatt találkozhatnak. A 2023-as verseny megrendezésére még 2019-ben pályázott a város. 

A diákolimpiát a Digitális Jólét Nonprofit Kft. és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság segítségével rendezi meg a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), továbbá az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával. 
 
 
diakolimpia_torzs
A versenyző tanulók nagyon magas szintű programozói készségekkel rendelkeznek


Az informatikai diákolimpián átlagosan 100 ország diákjai vesznek részt, így ez a világ leglátogatottabb és legrangosabb versenyprogramozási eseménye. A diákolimpián résztvevő diákok mindegyike olyan tudás birtokosa, amellyel akár már most el tudnának helyezkedni az IT-szektorban. 

A diákolimpia megrendezésére Szeged tökéletes adottságokkal rendelkezik, továbbá a diákok a kulturális helyszíneket is megtekinthetik. A 2023-as verseny 8 napos lesz Szegeden, így a diákok meglátogathatják az egyetem programozói műhelyét és a lézerkutató központot is. 

 
Forrás: Gondola, Magyar Nemzet
CS.SZ.