Szeged volt az Európa Túra utolsó állomása [Szeged - Sport]

[Szeged - Sport] Szeptember 13-án Szegedre érkezett az Európa Túra, melynek záróállomása volt a Tisza-parti város. Az EU által támogatott pályázatok eredményeit népszerűsítő rendezvény országjáró turnéja, a tájékozódás mellett alaposan megmozgatta a Szegedieket.
Szombaton a szegedi Széchenyi térre érkezett az Európa Túra, mely Budapest, Balatonfüred, Győr, Székesfehérvár, Pécs és Miskolc után a napfény városába is ellátogatott. A túra befejező állomásán Szeged apraja-nagyja örülhetett a számos játékos programnak és koncerteknek. Az programsorozat célja az Európai Unió által támogatott pályázatok eredményeinek bemutatása volt, valamint az első négy éves pályázati szakasz lezárásának megünneplése.
Az Európa Túra keretében nem csak az eddig elért eredményeket, hanem az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében megnyíló pályázati források bemutatása is fontos szerepett kapott a rendezvényen.

 

Hazánk 2004-es európai uniós csatlakozása óta több mint 20 ezren nyertek támogatást a Nemzeti Fejlesztési Terv különböző pályázatain. 2004 és 2008 között nem kevesebb, mint 700 milliárd forint európai uniós fejlesztési forrás talált gazdára ország szerte, s azóta ez az összeg az ÚMFT pályázatainak köszönhetően még további 500 milliárddal gyarapodott.

Az Európa Túra állomásain az EU támogatásaiból elért eredményeket volt hivatott bemutatni, melyet egy "roadshow" keretein belül népszerűsítettek országszerte. A pályázati lehetőségek különböző lépcsőfokait a sport területéről vett ötletes játékokkal prezentálták a szervezők, hiszen a pályázatoknál a felkészülés fázisa például megegyezik az edzéssel, a megmérettetés, vagyis a pályázat elkészítése maga a verseny és végezetül a győzelemért érem, azaz támogatás jár.

 

A változatos sport programoknak a kicsik örülhettek leginkább, hiszen játékos formában tehették próbára képességeiket a nyári jégpályán, a súlylökés területén, kézilabdában, kosárlabdában, a mászófalon, valamint a futásban. Aki kevésbé volt aktív, annak maradt az Európa Túra kaszinója, ahol természetesen csak játékzsetont kockáztatott a Fortuna kegyeltje. Aki végigment az összes sportágon és feladaton, az a túra végén hátizsákkal vagy egyéb értékes ajándékkal lehetett gazdagabb.

A reggel 10 órakkor kezdődő program játékos vetélkedői mellett, európai ízeket felvonultató pavilonok, színpadi műsorok, sztár fellépők és sportshow-k szórakoztatták a publikumot.

 

A Széchenyi téren felépült a Fejlesztések Sétánya is, ahol rengeteg hasznos információt kaphattak az érdeklődők az uniós pályázatokról és mindenki megtekinthette a hazánkban elsőként elkészült Fejlesztések Terepasztalát is, melyen apró zászlócskák jelölték az uniós támogatásból megvalósult projekteket. Az Európa Túra színpadán Szekeres Nóra, Abaházi Csaba és Lovász László is feltűnt mint műsorvezető. Szekeres Nóra abszolút telitalát volt a szervezők részéről, hiszen nagyon kedves és csinos jelenség, ráadásul remekül teljesítette feladatát a színpadon, az egykoron a Kölyökidőben feltűnt fiatal műsorvezető.

 

Az est folyamán a nagyszínpadon fellépett Bartók Eszter és Caramel, valamint Maróti Viki és a Nova Kultúr Zenekar is, utóbbi koncertje 22 órakkor zárta a sikeres Európa Túra utolsó, szegedi állomását.

 

www.szeged.hu

 

Szóljon hozzá! MCOnet Fórum


Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!

Szeged Online még több hír:
szeged.mconet.biz

Szeged Online webcím és linkajánló:
szegedlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:
Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország:
www.mconet.biz; www.mconet.hu