Szeged - Új arca van az egyetemnek

Szeged - Kedden este a SZOTE Klubban a népes zsűri megválasztotta az egyetem 2008-as arcát. A grémium jó döntést hozott: a különleges címet egy évig Krix Anett viselheti.

A Hökkentő - a szegedi hallgatók lapja idén is megrendezte arcszépségversenyét. A „Legyél te az Egyetem Arca" elnevezésű versenyt már hatodik alkalommal hirdette meg a lap, mely köré szabályos gálaestet is szerveztek. A bevált helyszínen nem változtattak, az idén is a SZOTE Klubban kerülhetett sor a megmérettetésre.

Az elmúlt évben 23-an neveztek, akik közül a zentai Butora Sára lett a befutó. A bölcsész lány április 1-ig viselhette hivatalosan a koronát, hiszen a zsűri döntése alapján át kellett azt engednie az idei év legszebbjének, aki Krix Anett lett. A rendezvény egyre népszerűbb a felsőoktatásban tanuló fiatal lányok körében, hiszen az idén már 42 gyönyörű hölgy jelentkezett.

A program este tízkor kezdődött, amikor is a nevezők megmutatták magukat utcai és estélyi ruhában a zsűri, illetve a népes publikum előtt. A bemutatót követően a 13 tagú zsűri elvonult, hogy meghozhassa nehéz döntését. Amíg a helyezésekről döntöttek a Beatrice zenekar csapott a húrok közé és hajnali egyig, a döntőig szórakoztatta a kikapcsolódni vágyó fiatalokat. A több mint 20 éves slágerekre ugyanúgy tombolt a tömeg, mint a fiatalabb szerzeményekre. A színpadon még a frontember Nagy Feró fia, Nagy Hunor Attila is bemutatkozott és igen meggyőző dob produkciót prezentált. Feró számaiból egyébként némi „trágárság" és a picit jobboldali érzelmek sem hiányozhattak. Az idősödő rocker szerencsére még mindig nagyon jól bírja a színpadon.

A SZOTE klub előnyére változott a legutóbbi átalakítás során, azonban a mérete így sem lett nagyobb, így bulizó fiatalok minden lüktetését a saját bőrömön is érezhettem.

Az eredményhirdetésre hajnali 1-kor került sor, amikor is a 42 hölgy közül a zsűri Krix Anett mellett tette le voksát. A királynő első udvarhölgye Lévai Szabrina, míg a második Márkus Kata Nóra lett. Az első három helyezett mellett a zsűri számos további különdíjat is kiosztott az est folyamán. A királynő egy évig lesz az egyetem arca, mely mellett számos értékes ajándékkal lett gazdagabb.

Forrás: www.szeged.hu

Szóljon hozzá! MCOnet Fórum

Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!

Szeged Online még több hír: szeged.mconet.biz

Szeged Online webcím és linkajánló: szegedlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu