Rövidesen elkészül a szegedi lézerközpont

Az Európai Unió egyik tudományos nagyberuházásaként épülő szegedi lézerközpont célja egy lézereken alapuló, egyedülálló európai kutatóintézet létrehozása, amelyben mind a lézerimpulzusok, mind pedig a segítségükkel előállított további fényforrások a nemzetközi kutatók rendelkezésére állnak.

A szegedi intézet a világ legnagyobb csúcsintenzitású impulzusait előállító intézmények közül kitűnik az egy másodperc alatt előállított legtöbb és egyúttal időben legrövidebb impulzusaival. A berendezés várhatóan nemcsak az ultragyors fizikai alapfolyamatok, de a biológiai, orvosi és anyagtudományok terén is kiemelkedő kutatási eredmények elérését teszi elérhetővé. A kutatóközpont kialakításának első fázisa 36,998 milliárd forintos, második fázisa 40,052 milliárd forintos támogatásból valósul, melynek 85 százalékát az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alap biztosítja.


\"\"


Az Európai Unió egyik tudományos nagyberuházásaként épülő szegedi lézerközpont (ELI-ALPS - Extreme Light Infrastructure Attosecond Light Purse Source) 2016. január 20-án. Balról Lehrner Lóránt, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. MTI Fotó: Ujvári Sándor


Lehrner Lóránt, az ELI-HU Nonprofit Kft.ügyvezetőigazgatója korábban elmondta: többek között Dél-Koreából, Ausztráliából, Olaszországból, Németországból, Dániából, Franciaországból és Belgiumból érkeznek kutatók, technológusok, mérnökök. Emellett nagyon sok magyar kutatót és mérnököt tudtak hazacsábítani, mivel a külföldiek kutatóhelyeknél is jobb technológiát kínáló a szegedi lézerközpont.


szegedma / MCOnet