Reszkessetek halak! - Szeged

"Szeged - A XI. Nemzetközi Tiszai Halfesztiválhoz kapcsolódva szombaton a legtöbb egy időben és egy helyen horgászó Guinness-rekordját kívánják fölállítani Szegeden - mondta Papdi Endre főszervező.
A rekordkísérlet résztvevői reggel hat órakor gyülekeznek a Tisza-parton, a horgászhelyeket sorsolással osztják el, maga a verseny pedig hét órakor kezdődik és tízig tart - mondta a szervező.

A kísérletben résztvevők a Tisza Szeged határai közti szakaszán dobhatják be csalijukat a vízbe. A versenyzők bármilyen technikát alkalmazhatnak - úszós, fenekező vagy akár villantós szerelékkel is próbálhatnak halat fogni - a feltétel csupán az, hogy mindenki csak egy botot használhat.

A rekord fölállításában részt vesznek a Tiszán ugyanebben az időben rendezett kuttyogató horgászverseny indulói is. A folyó ezen szakasza országos horgászvíz, így a résztvevőknek nem kell napijegyet váltaniuk, csupán engedéllyel kell rendelkezniük. A főszervező szerint szombat délelőtt biztosan rekord születik, mivel bár a világ minden pontján horgásznak, eddig még senki nem állította föl a legtöbb egy időben és egy helyen horgászó rekordját."

Forrás: http://www.metro.hu

Reszkessetek halak! - Szeged - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!

Szeged linkajánló: szegedlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu