Rendhagyó születésnap a száz éves Reök-palotában - Szeged

Szeged - Száz éves a szegedi Reök-palota szecessziós épülete, és éppen száz napja nyitott meg az épületben a REÖK, a Regionális Összművészeti Központ.
Az évfordulóra programokkal készülnek.

Idén novemberben lesz 100 éve annak, hogy Magyar Ede, a hazai szecesszió meghatározó alakja megépítette a Reök-palotát Munkácsy Mihály festőművész unokaöccse, Reök Iván vízügyi mérnök és családja számára, ráadásul éppen száz napja nyitott meg kapuit az épületben a REÖK, a Regionális Összművészeti Központ.

A kettős ünnepet szombaton nyílt nappal és egésznapos programokkal teszik emlékezetessé, a belépés díjtalan. Emléktáblát avatnak a hajdani lakók – Reök Iván vízmérnök, Kiss Ferenc erdőmérnök, Bäck Manci fotográfus – tiszteletére.

A konzervatórium hallgatói koncerteznek az épület termeiben, a gyerekek átszínezhetik a palota rajzát, lesz Reök-torta, Balog József előadásában bemutatják a tervező Magyar Ede utolsó napját különös öngyilkosságáig. A nap krónikása elkalauzol 1907-be a zene és a képzőművészet segítségével.

Este a rekonstrukcióra váró sarki kávézóban koncerteket hallgathat a közönség, a szünetben a Hetek csoportja előadásában pedig 100 évvel ezelőtti kabarékból kaphatnak ízelítőt az érdeklődők.

A különleges születésnapi rendezvényen az elmúlt 100 év hangulatát visszaidéző zenei- és táncprogramok, beszélgetések, 100 éves régiségek vására és épületséták is zajlanak.

Folytatódik a REÖK megnyitóján kezdődő népszerű „Archiváljuk Szegedet" fotózási akció, emellett a palota Zöld Szalonjában – melynek átadására is a jubileum alkalmából kerül sor – minden érdeklődőről fotó készül kedvenc zöld tárgya társaságában. Ezen a napon mindenki ajándékot kap, aki valamilyen formában bizonyítja a 100-as számhoz való kapcsolódását, legyen az testsúly, testmagasság vagy életkor vagy bármi más.

Erre az alkalomra a palota is „ünneplőbe öltözik": virágkompozíciók díszítik az épületet, mely a nap zárásaként díszkivilágítást kap.

A REÖK-ben száz nap alatt már összesen kilenc kiállítás került megrendezésre. A Goya, Blake és Kondor Béla alkotásait először együtt bemutató „Szépség és fájdalom" nyitó tárlat nemcsak a közönség körében aratott sikert, hanem szakmai körökben is elismerést vívott ki. Az országos reklámkampánnyal kísért kiállítás tette lehetővé a REÖK képtár funkciójának megalapozását és egy olyan referenciát teremtett, melynek eredményeként a jövőben ismét világhírű alkotók kiállításainak adhat otthont az intézmény.

Első alkalommal vidéki helyszínen, a REÖK-ben került megrendezésre „A magyar festészet napja" kiállítás olyan művészekkel, mint El Kazovszkij vagy Nagy Gábor. A Központban jelenleg is látható, várakozáson felüli népszerűségnek örvendő XXV. Magyar Sajtófotó Kiállítás ugyancsak első alkalommal volt látható Szegeden. Mindemellett az intézmény kamarakiállításai, Csurka Eszter, FeLugossy László és Nádas Péter alkotásait bemutató tárlatok is meghatározó elemei voltak a 100 nap programkínálatának.

A REÖK az elmúlt száz nap során pezsgő művészeti központtá vált: a tárlatok mellett olyan produkcióknak, társulatoknak adott otthont, mint a nemzetközileg elismert Krétakör Színház, vagy Pogány Judit egyszemélyes drámaelőadása. A szobaszínházi előadások keretében Podmaniczky Szilárd írásait Balog József tolmácsolásában élvezhette a közönség, ugyanakkor a zene sem maradhatott ki az izgalmas kínálatból: többek között Pavlovits Dávid gitárművész, Temesi Mária és növendékei, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti karának hallgatói, valamint a Quimby együttes is fellépett az impozáns palotában.

Az elmúlt száz nap során összesen 15000 látogató érkezett a REÖK-be, a napról napra új programot kínáló intézmény pezsgő kulturális centrummá vált.

A következő hónapokban világhírű képzőművészek alkotásait bemutató tárlattal, valamint szegedi művészek önálló kiállításával jelentkezik a Központ. Tavasszal pedig a XX. század meghatározó, sokoldalúságáról ismert világhírű művészének alkotásaiból nyílik kiállítás.

Forrás: www.delmagyar.hu

Rendhagyó születésnap a száz éves Reök-palotában - Szeged - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!

Szeged linkajánló: szegedlink.mconet.biz

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés. Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu